Ole: Kívülről próbálják megosztani a csapatot
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer megerősítette Bruno Fernandes abbeli felhívását, hogy a Vörös Ördögök játékosai maradjanak egységesek az őket széleskörből érő kritikákkal szemben.
A hét közepén a portugál középpályás azzal vádolta az újságírókat, hogy megpróbálnak "bajt keverni" a klub háza táján a Tottenhamtől elszenvedett 6-1-es bajnoki vereséget követően.
Amikor újságírók arról kérdezték, hogy a keret miként reagált arra a vereségre, a norvég szakember kijelentette, hogy együtt kell dolgozniuk a továbbiakban is, hogy előrébb tudjanak lépni.
"Természetesen kapcsolatban voltunk azokkal is, akik az elmúlt napokat a csapattól távol töltötték" - kezdte.
"Ez is egyike az olyan dolgoknak, amin a lehető leggyorsabban túl kell tenni magadat és tovább kell lépni."
"Tudjuk, hogy ha csak a legapróbb esélye is felmerül, kívülről megpróbálnak megosztottságot előidézni nálunk. Szerintem Bruno nemrég nagyon jól beszélt arról, hogy mi vagyunk a United és össze kell tartanunk."
"Nem hallgathatunk senkire kívülről, továbbra is a magunk útját kell járnunk."

Fernandes központi szerepet töltött be a United remek teljesítményében a 2019/20-as szezon véghajrájában, nagy hatású produkcióval pedig több fronton is hatalmas elismeréseket váltott ki.
A Spurs és a Crystal Palace ellen volt először vesztes csapat tagja a bajnokságban manchesteri mezben, Solskjaer pedig emlékeztette csapata 18-asát, hogy a világ egyik leginkább szem előtt lévő klubjánál a mindennapok része az ilyen helyzetekben őket érő kritika és ármánykodás.
"Bruno megérkezésétől mostanáig két bajnoki mérkőzésen volt vesztes csapat tagja úgy, hogy februárban igazoltuk" - tette hozzá Ole.
"De ez a kettő gyors egymásutánban született."
"Szóval nem szokott hozzá, hogy bajnoki mérkőzést veszít a csapatban, de ez egy jelzés is számára, hogy 'Bruno, üdvözlünk a Manchester Unitedben, ez történik, ha néhányszor veszítünk'."
"Kívülről megpróbálnak megosztottságot generálni közöttünk, de ez nem fog sikerülni, mert ez a csapat egy olyan közösség, amely keményen akar dolgozni és össze akar tartani."
Ole egy másik középpályásának, Paul Pogbának szavai kapcsán keletkezett pletykákra is reagált, amelyeket a francia válogatott tagjaként mondott jövője kapcsán.
"Mint tudják, Paul a mi játékosunk és még legalább két évet a csapatunkban fog tölteni."
"Biztos vagyok benne, hogy Paul arra koncentrál, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a csapatunkban, mi pedig ezt is szeretnénk látni tőle, úgyhogy az elkövetkezendő néhány évben biztos vagyok benne, hogy ki tudjuk majd hozni a legjobbat belőle."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Bruno Fernandes
Paul Pogba
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló