Ole: Hiszünk Tuanzebében
Cavani hiánya ellenére egy játékos biztosan elérhető volt a Párizs elleni mérkőzés során, aki nem más, mint a fiatal védő, Axel Tuanzebe.
A 22 éves játékos csodás visszatérést produkált a felnőtt csapat vonatkozásában, annak ellenére is, hogy több, mint 300 nap telt el az első felnőtt pályára lépése óta, Solskjaer pedig hisz abban, hogy a védőt a jövőben elkerülik a sérülések.
"Mindig is tudtuk, hogy Axel egy remek védő, és ha fitten tartja magát és az is marad, sokkal több mérkőzésre számíthat még, mert minden olyan képessége megvan, ami ahhoz kell, hogy a Manchester Unitedben szerepelj" - mondta Solskjaer.
"Jobbhátvédet is tud játszani és a középpályán is képes szerepelni, tavaly pedig az Arsenal ellen még balhátvédként is szerepelt."
"Tudjuk, hogy azon kell dolgoznunk, hogy elkerüljék a sérülések, és kiegyensúlyozott teljesítményt tudjon nyújtani az edzőpályán is, mert rengeteg kihagyása volt már a karrierje elején."
"Tudtuk, hogy valahogy ekörül majd jó állapotba fog kerülni és nagyon keményen is dolgozott. Hiszünk ebben a fiúban, az kétségtelen. Felvillanásokban már bizonyított, most már csak kiegyensúlyozottnak kell maradnia."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló