Pogba: A válogatott olyan számomra, mint a friss levegő
Paul Pogba szerint, amikor a francia válogatotthoz utazhat a Manchester Unitedtől, az olyan számára, mint ha "friss levegőt szívhatna".
Egy vasárnap adott interjúban a középpályás elárulta, hogy jelenleg karriere legnehezebb időszakán megy keresztül a Unitednél, a francia válogatottbeli kötelezettsége pedig örömteli kikapcsolódást jelent ebből számára.
Azt követően, hogy a Vörös Ördögök legutóbbi hét tétmérkőzéséből ötször nem került be a kezdőcsapatba és heves kritikák érik Angliában, Pogba remek teljesítményével parádés választ adott az őt kritizálóknak a Portugália ellen szombaton 1-0-ra megnyert Nemzetek Ligája összecsapáson.
Manchesteri nehéz időszakáról beszélve így nyilatkozott a francia RTL rádiócsatornának:
"Ez egy olyan időszak, amilyet korábban még soha nem éltem meg karrierem során, mert mindig folyamatosan játszottam és meg volt a ritmusom. De aztán hirtelen minden megváltozott. Lassacskán kezdem visszanyerni az érzékeléseimet. Kezdem újra megtalálni önmagamat. Ez az, amit folytatnom kell és meg kell találnom a kiegyensúlyozottságot."

Ahogyan az elmúlt négy év során, úgy ezúttal is hazája válogatottja van segítségéül Pogbának ahhoz, hogy talpra álljon a klubjánál tapasztalt nehéz helyzetéből.
"A válogatott számomra olyan, mintha kinyitnánk az ablakot és megérezném a friss levegőt" - tette hozzá.
"Beszéltem Antoine-nal [Griezmann] és Raphaellel [Varane] szombaton. Ebédnél egy asztalnál ültünk és arról beszélgettünk, 'srácok, nem tudom, hogy már felfogtátok-e, de ez a csapat egészen hihetetlen'."
"Amikor ide jövünk, akkor mindannyian örülünk annak, hogy újra találkozhatunk. Úgy voltunk a pályán, hogy élveztük a közös játékot. Ez nem azt jelenti, hogy a klubjainknál nem szeretünk játszani, de itt minden más. Varázslatos, ahogyan ez a csapat együtt lélegzik."
Az RTL-nek adott interjúja során egyetlen egyszer sem hangzott el negatív felhangú vélemény Pogbatól a Manchester Unitedről és a francia válogatottnál tapasztalható hangulatot nem állította párhuzamban azzal, hogy milyen a hangulat Manchesterben és nem a klubot kritizálta.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló