Lingard a La Ligaba mehet kölcsönbe
Jesse Lingard képviselői annak a lehetőségeit kutatják, hogy a középpályás januárban miként tud kölcsönbe kerülni, a Real Sociedad pedig egyike azon kluboknak, akikkel előzetes tárgyalásokat folytattak.
A 27 éves saját nevelésű játékos szerződése a nyáron lejár az Old Traffordon, a United pedig még nem élt opciós jogával a további egy évre szóló hosszabbítás kapcsán.
Lingard ebben a szezonban még sem a Premier League-ben, sem a Bajnokok Ligájában nem jutott szóhoz, annak ellenére, hogy mindkét sorozatba nevezték.
A Ligakupában kezdő volt a Luton Town elleni, 3. fordulóban rendezett összecsapáson, míg a következő körben csereként szállhatott be a Brightonnal szembeni mérkőzésen. A Premier League-ben két bajnokit ült végig a kispadon, míg a Bajnokok Ligájában egy csoportmérkőzést.

Kevés játéklehetősége okán Lingard az átigazolási időszak újbóli megnyitásakor kölcsönbe kerülhet, potenciális célállomásai között pedig a Sociedad mellett más klubok is szóba jöhetnek.
A Sociedad jelenleg 12 mérkőzésen aratott 7 győzelmével második a La Ligaban, a nyáron pedig nem kisebb név, mint az ex-Manchester City-s David Silva csatlakozott hozzájuk.
Lingard képviselői már a nyár folyamán is számtalan angliai és európai klubbal folytattak megbeszéléseket, de akkor a váltás nem jött össze.
A United akadémiáján pallérozódott játékos az előző idényben minden sorozatot figyelembe véve 40 mérkőzésen jutott szóhoz, amelyeken 4 gólt szerzett, az angol válogatottba azonban a 2019 júniusi Nemzetek Ligája finálé óta nem kapott meghívót.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |