Ole: A bajnoki címhez muszáj lesz még fejlődnünk

Ole Gunnar Solskjaer szerint a Manchester United bajnoki címről szövögetett álmairól tisztább képet fognak látni az év végéig tartó "nagy mérkőzés sorozatukat" követően, de figyelmeztetett arra, hogy "javulniuk kell a következő szintlépés megtételéhez".


A Vörös Ördögökre a következő 15 napban 6 tétmérkőzés vár, kezdve a ma esti, Bramall Lane-en megrendezésre kerülő, sereghajtó Sheffield United elleni bajnokival.

 

Solskjaer szerint "nehéz lesz a játékosoknak teljesítményük legmagasabb szintjét nyújtani minden mérkőzésen" az előttük álló "kulcsfontosságú" időszak során és arra tett utalást, hogy a kerete eddig kevesebbet szereplő tagjaira is nagyobb szerep hárulhat, amiért rákényszerül a rotációra.

 

Amikor arról kérdezték, hogy a most kezdődő sűrű időszak döntő jelentőségű lesz-e azt illetően, hogy a United harcban lehet-e a bajnoki címért, Solskjaer így felelt:

"Ez egy nagy mérkőzés sorozat lesz. Az Aston Villa elleni, új év napján lejátszandó meccsünk után lesz csak egy kis szusszanásnyi időnk a bajnokságban."

 

"Szóval természetesen kulcsfontosságú időszak lesz ez és ha akkortájt kérdeznének róla, akkor könnyebben is tudnék válaszolni erre a kérdésre. Csalódott lennék, ha a játékosok nem gondolnák úgy, hogy meg tudunk felelni ennek a kihívásnak, mert jelen pillanatban bármi megtörténhet a bajnokságban."

 

"A szokásostól eltérő eredményeknek különböző okai vannak. Én úgy érzem, hogy mi egyre jobbak vagyunk, de javulnunk kell ahhoz, hogy a következő lépést meg tudjuk tenni."

 

"Szerintem ez a szezon nagyon megjósolhatatlan lesz, tele hullámhegyekkel és völgyekkel. Bárki találja meg a kiegyensúlyozottság kulcsát és sáfárkodik jobban az energiáival, jobb esélye lesz nagy eredményt elérni, mint a korábbi szezonokban, ahol többen is meglógtak a többiek elől."

 

 

Mivel ismételten sűrűsödik a csapatok menetrendje, így Solskjaer megragadta az alkalmat arra, hogy megkérdőjelezze, a Premier League klubok miért nem élhetnek az öt cserejátékos bevetésének lehetőségével.

 

Egyre növekszik a nyomás a Premier League vezetőségén, hogy megváltoztassák ebbéli hozzáállásukat, miután bejelentésre került, hogy a klubok "legkorábban" az FA-kupa szereplésük során cserélhetnek majd ötször.

 

A Premier League képviselői részt vesznek a csütörtöki részvényesi találkozón a téma megvitatása érdekében és úgy tudni, hogy szavazni is fognak az öt cserelehetőségről szóló szabály bevezetéséről.

 

"Jónak kell lennünk a rotációban, a pihentetésben és abban, hogy megtaláljuk a lehető legalkalmasabb pillanatot arra, hogy játéklehetőséget adjunk minél többeknek bizonyos mérkőzéseken" - tette hozzá a norvég menedzser.

 

"Nagyszerű lett volna, ha az öt cserelehetőségnek köszönhetően jobban rotálhattunk volna."

 

"Ha már csak annyival előrébb lennénk, hogy 18 helyett 20 játékos lenne, aki bekerülhet a meccsnapi keretbe, azzal is előrébb lennénk, mert mentálisan segítené őket a lendületben maradásban - annak ellenére is, hogy biztosan vannak olyanok, akik örülnek, hogy otthon lehetnek Karácsonykor."

 

Solskjaer arról is beszélt, hogy a United minden kölcsönvételi ajánlatot fontolóra vesz majd januárban a baloldali szélsővédőért, Brandon Williamsért - a Southampton pedig úgy tűnik, hogy érdeklődik is az angol U21-es válogatott játékos megszerzése iránt.

 

 

A United akadémiáján nevelkedett Williams ebben a szezonban hátrébb szorult a csapaton belüli rangsorban, ugyanis a védelem baloldalán Alex Tellest és Luke Shawt favorizálja menedzsere.

 

A Southampton már megpróbálkozott a nyáron is a St. Mary's-be csábítani kölcsönben Williamset és a téli átigazolási időszakban is megpróbálkoznak majd ezzel, különösen mindkét oldalon való bevethetősége okán.

 

"Ez olyan dolog, amelyet mindenképpen meg fogunk vizsgálni januárban" - mondta Solskjaer, amikor Williams potenciális téli kölcsönadásáról kérdezték.

 

"Mi nagyra tartjuk Brandont, szóval bárki is érdeklődik iránta, nincsen rossz nyomon."

 

"Brandon nagyon jól teljesített a csapatban, mióta felkerült a felnőttek közé. Különböző okok miatt a szezonkezdete nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, de szerintem mostanra kezd egyre jobban magára találni."

 

"Úgy látom, hogy Brandon kezd megint újra a régi Brandon lenni és ennek nagyon örülök. Sokkal többet látom az edzéseken, az U23-as csapatban játszik és sokkal jobban benne van a napi vérkeringésben."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!