Bruno a csapatszellemet dicsérte
Játékostársait méltatta a portugál.
"A legfontosabb számunkra, hogy csapatként tudjunk együttműködni, és olyan játékosokból építsük fel az együttest, akik mindent megtesznek egymásért. Ma Eric volt önfeláldozó. De a legfőbb, hogy egységesek voltunk" – mondta Fernandes a találkozót követően.
"Az utolsó percekben azt láttam a lelátóról, hogy a srácok verbálisan is kisegítik egymást, elhitték, hogy sikerülhet megtartani az előnyt. Mindenkiről elmondható, hogy rendkívül akarta ezt a 3 pontot, erre a mentalitásra kell építenünk a későbbiekben."
A 18-as nem szeretne az Aston Villa ellen látott körömrágós végjátékokat.
"Nehéz meccsen vagyunk túl, tanulnunk kell belőle" – folytatta Bruno.
"Előbb kellett volna lezárnunk a mérkőzést, amire meg is volt a lehetőségünk. Az ellenfelek bármikor képesek betalálni, nem ülhetünk rá az eredményre."
"Erről gondoskodnunk kell legközelebb. Minél előbb eldöntjük az összecsapás kimenetelét, annál könnyebb dolgunk lesz."

A United a szünet előtt szerezte meg a vezetést, majd a vendégek egyenlítő találata után nem sok kellett, hogy ismét Solskjaerék legyenek előnyben.
"Fejben sokat segített, hogy ilyen hamar betaláltunk, mert ha a bekapott gól után mész előre, akkor elkezdhetsz többet hibázni, szóval szükség volt a gyors válaszra" – mondta a hazaiak második góljának szerzője.
Paul Pogba remekelt a Villa ellen, a Vörös Ördögök mindkét góljából kivette a részét.
"Úgy gondolom, Paul pazarul játszott ezen az estén" – tette hozzá Fernandes.
"Az első gól előtt egy pompás esernyőcselt csinált, de képességeivel pontosan tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy segítségünkre lehet a kvalitása révén, ma nagy szerepet vállalt a győzelemből."
"Egyre jobbat fog nyújtani, ahogy növekszik az önbizalma meccsről meccsre."
2021 nagyszerűen kezdődött a Manchester United számára, a középpályás pedig már a szerdai City elleni Ligakupa-elődöntőre összpontosít.
"Jól kezdtünk, 3 pont a zsákban. Mennünk kell tovább, mert újabb sorozat vár ránk, ahol a döntőbe szeretnénk jutni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Eric Bailly
Paul Pogba
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |