Pogba tárgyalna manchesteri jövőjéről
A középpályás karrierét az Old Traffordon folyamatosan kérdőjelek veszik körül, de boldog jelenlegi helyzetével a klubnál.
Paul Pogba megerősítette, hogy boldog életével a Manchester Unitednél és tárgyalni fog a klubbal szerződése esetleges meghosszabbítása kapcsán.
A középpályás manchesteri jövője már évek óta élénk beszédtémát jelent, Pogbát ugyanis szinte minden átigazolási időszakban más-más klubbal hozták szóba.
Egyik legkitartóbb kérője a Juventus, de szóba került lehetséges úti céljaként a Real Madrid is.
Pogba jelenleg érvényes szerződése 2022 júniusában jár le a Unitednél, amely értelmében a Vörös Ördögöknek most lesz az utolsó lehetőségük, hogy pénzzé tegyék egyik legnagyobb értéküket, vagy egy új szerződéssel továbbra is magukhoz kössék.
A francia válogatott játékos utóbbi lehetőségre pedig nyitottnak is tűnik, miután sütkérezik a rivaldafényben az Ole Gunnar Solskjaer irányításával az utóbbi hetekben szárnyaló rekordbajnoknál.
"Élő szerződésem van, itt vagyok, jól érzem magamat" - magyarázta a korábbi United és az angol válogatott védőnek, Rio Ferdinandnak a BT Sporton.
"Mindenki tudja, hogy egy év van hátra a szerződésemből, beszélni fogok a klubbal és majd meglátjuk mi történik."
"Most az a célom, hogy nyerjek valamit. Csak és kizárólag a győzelemre gondolok. Minden energiámat és segítségemet a csapat szolgálatába fogom állítani."

Pogba formája az utóbbi hetekben hegymenetbe kapcsolt, amely olyannyira inspirálóan hatott a Unitedre, hogy a Premier League tabellájának élére törtek.
A játékos azonban nem fog a babérjain ülni és figyelmeztetett, hogy a legjobbat még mindig nem kapták meg tőle a szurkolók.
"Hogy ez lenne-e a legjobb Pogba a Man Unitedben? Remélem nem! Azt remélem, hogy még ennél is jobban tudok teljesíteni" - tette hozzá.
"Remélem folytatni tudjuk, amit elkezdtünk, még jobban fogunk teljesíteni a szezon végéig és nyerni tudunk valamit."
"Mindig jó remek formában érezni magadat, fittnek lenni, újra játszani és négy-öt mérkőzésen keresztül 90 percig a pályán lenni, vagy akár hat hónapon keresztül minden meccset végigjátszani. Ez az, amit el akarok érni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |