Csak értéke növelése miatt hosszabbítanának Bailly-val?
Eric Bailly attól tart, hogy a Manchester United csak azért ajánl neki új szerződést, hogy a nyáron magasabb átigazolási összeget kaphassanak érte.
Az elefántcsontparti válogatott játékosnak 15 hónap van hátra jelenleg érvényes szerződéséből, az Ole Gunnar Solskjaertól kapott kevés játéklehetősége miatt viszont kezd egyre frusztráltabbá válni.
Azonban annak ellenére, hogy az AC Milan elleni Európa-liga nyolcaddöntő első mérkőzésen pályára léphetett, egy héttel később az olaszországi visszavágón már nem számítottak a 26 éves középső védőre - amely úgy tűnik az utolsó csepp lehetett a pohárban Bailly arról való meggyőződése kapcsán, hogy a jövőjét az Old Traffordtól távol kell terveznie.
Bailly így a Vörös Ördögök legutolsó három tétmérkőzésén egyáltalán nem jutott szóhoz.
A hétvége folyamán közölte barátaival, nem hiszi, hogy valaha első számú védő lehet Solskjaer irányítása alatt és a klub csak azért akar vele szerződést hosszabbítani, hogy növelje értékét a nyári átigazolási piacon.
"Eric imádja a klubot és a szurkolókat, a családja beilleszkedett Manchesterben, ő pedig nem vágyik másra, mint hogy a karriere hátralévő részét az Old Traffordon tölthesse" - mondta Bailly egyik barátja a Sky Sports Newsnak.
"De úgy érzi, hogy a klub nagyon tiszteletlenül bánik vele és őszintén elege lett."
"Úgy érzi, nem számít mit tesz, soha nem lesz első számú opció Ole számára a védelemben."
"Mostanra felismerte, hogy túl jó és túl fiatal ahhoz, hogy a padon ülve töltse az idejét."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 8. fordulóOld Trafford
2024-10-19 16:00
Premier League 7. forduló
Villa Park
2024-10-06 15:00
2024-10-03 21:00
2024-09-29 17:30
2024-09-25 21:00
2024-09-21 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 7 | 13 | 2 | +11 | 18 |
2 | Manchester City | 7 | 17 | 8 | +9 | 17 |
3 | Arsenal | 7 | 15 | 6 | +9 | 17 |
4 | Chelsea | 7 | 16 | 8 | +8 | 14 |
5 | Aston Villa | 7 | 12 | 9 | +3 | 14 |
6 | Brighton & Hove Albion | 7 | 13 | 10 | +3 | 12 |
7 | Newcastle | 7 | 8 | 7 | +1 | 12 |
8 | Fulham | 7 | 10 | 8 | +2 | 11 |
9 | Tottenham | 7 | 14 | 8 | +6 | 10 |
10 | Nottingham Forest | 7 | 7 | 6 | +1 | 10 |
11 | Brentford | 7 | 13 | 13 | 0 | 10 |
12 | West Ham | 7 | 10 | 11 | -1 | 8 |
13 | Bournemouth | 7 | 8 | 10 | -2 | 8 |
14 | Manchester United | 7 | 5 | 8 | -3 | 8 |
15 | Leicester City | 7 | 9 | 12 | -3 | 6 |
16 | Everton | 7 | 7 | 15 | -8 | 5 |
17 | Ipswich Town | 7 | 6 | 14 | -8 | 4 |
18 | Crystal Palace | 7 | 5 | 10 | -5 | 3 |
19 | Southampton | 7 | 4 | 15 | -11 | 1 |
20 | Wolves | 7 | 9 | 21 | -12 | 1 |