Pogba: Még nem fejeztük be
Paul Pogba szerint a Manchester Unitednek ugyanolyan mentalitással kell kiállnia a Róma elleni Európa-liga elődöntőjének visszavágóján, mint amivel 6-2-re megnyerték az első fordulót is.
A Vörös Ördögök négy gólos előnyre tettek szert a visszavágóra, ami azt jelenti, hogy magabiztosan várhatják a Róma elleni második mérkőzést. A nagyarányú különbség ellenére Pogba rámutatott arra, hogy a párharc még közel sem lefutott.
"Az biztos, hogy ez az eredmény remek, de még koránt sincs vége" - mondta a BT Sportnak nyilatkozva. "Hátra van még egy visszavágó, amin koncentrálnunk kell és ugyanilyen mentalitással játszani."
A United 2-1-es hátrányban volt a félidőben, de Solskjaer fiai hatalmasat küzdöttek és végül négy gólos előnyre tettek szert.

"Azt mondanám, hogy az első félidőben elkövettünk két hibát és ezekből gólokat is kaptunk. A második gól után pedig kicsit szét is estünk. A szünetben megbeszéltük, hogy helyretesszük a dolgokat. A menedzser beszélt velünk és nagyon motiváltak voltunk abban, hogy gólokat szerezzünk."
Pogbát keményen bírálták az első félidőben elkövetett kezezés miatt, amiből a büntetőt kapták az olaszok és amit Pellegrini értékesített is. A francia középpályás számára óriási csalódás volt ez.
"Nem szabad ezt a lelkemre vennem. Nem tudtam mit kezdjek a kezeimmel, ez az én problémám. Megpróbálok ezen javítani, többet fogom gyakorolni. Nagyon szerencsétlenül jött ki az a szerelés nekem. Sajnos már nem először a szezonban. Szerencsére összeszedtük magunkat, magabiztosak voltunk és meg is lett a kívánt eredmény."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |