Hírek a sérültekről
Anthony Martial keményen dolgozik, hogy az Európa-liga döntőjében, a Villarreal ellen már pályára léphessen.
A francia válogatott térdsérülése miatt végül úgy néz ki, hogy kimarad a francia válogatott Európa-bajnoki keretéből, Ole Gunnar Solskjaer viszont úgy nyilatkozott, hogy az Európa-liga fináléjában már nagy eséllyel pályára léphet a 25 éves támadó, amely mérkőzés a csapat számára a legfontosabb lehet a szezon során.
A látottak és hallottak alapján a csatár sem adja fel a harcot és szeretne bevethető állapotba kerülni a jövő heti döntőre.
"Még mindig van egy kis reményünk azzal kapcsolatban, hogy Anthony pályára léphet a szezonban" - mondta Solskjaer a Fulham elleni 1-1-re végződő mérkőzést követő sajtótájékoztatóján. "Reménykedünk. Nagyon keményen dolgozik, hogy a döntőben már elérhető legyen számunkra. Nagyon becsületesen végigcsinálta a rehabilitációját és lelkes. Nem mondhatom azt biztosan, hogy a döntőre már készen lesz, mert sokat kihagyott, de továbbra is bizakodó vagyok."
Martial még márciusban szenvedett térdsérülést a francia válogatott Kazahsztán elleni világbajnoki selejtezőjén. A mérkőzésen Mbappé váltotta az 59. percben, ezután pedig visszatért Manchesterbe, ahol az orvosi vizsgálatokat követően rossz híreket kaptunk állapotáról. Már akkor úgy nyilatkozott Ole, hogy rossz állapotban van a térde és valószínűleg ki kell hagynia a szezon hátralévő részét.
A francia csatár azonban nemrégiben visszatért az edzésekre. A többi játékost illetően Solskjaer nem volt túl derűlátó a sajtótájékoztatón. Maguire kilátásai a fináléra nem túl jók, miután még mindig mankóval járkál bokaszalag sérülése miatt.

"Dolgozunk Harry-vel, de nem néz ki túl jól" - mondta Ole. "Ráadásul a Fulham elleni mérkőzést követően van másik két játékosunk, akiket meg kell vizsgálnunk, Fred és McTominay. Sajnos Scottnak le is kellett jönnie a pályáról és Fred sem festett túl jól. Van még 8 napunk és remélhetőleg mindenki elérhető lesz a döntőben azok közül, akik ma is a csapatban voltak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló