Bailly emlékei a Villarrealról
A Manchester United védője, Eric Bailly felidézte emlékeit a Villarrealnál eltöltött időszakáról az Európa-liga döntőjét megelőzően.
Az elefántcsontparti védő 2016 nyarán igazolt a spanyol csapattól a Vörös Ördögökhöz. A most 27 éves játékos két teljes szezont töltött el a Sárga tengeralattjáróknál 2014-es csatlakozását követően.
A spanyoloknál 47 alkalommal lépett pályára, ebből 9 esetben az Európa-ligában. Részese volt ezek között a mérkőzések közül a Villarreal 1-0-s sikerének a Liverpool elleni Európa-liga elődöntőben, a visszavágót viszont a Vörösök 3-0-ra megnyerték. Bailly az Anfielden lejátszott meccset sérülés miatt kihagyta.
Bailly, aki a közelmúltban 2024-ig szerződést hosszabbított a Uniteddel, az Európa-liga finálé előtt mesélt korábbi klubjáról, amit különlegesnek titulált.
"Különlegesek. Az a csapat jobb játékossá tett engem" - mondta a spanyol klubról exkluzív interjújában a döntő előtt. "Ott játszottam, megverték az Arsenalt, ezzel tisztában kell lennünk. Jó csapat és ezt bizton állíthatom, mivel játszottam náluk, de most a Manchester United a csapatom és azért fogok küzdeni, hogy megnyerjük a döntőt."
Bár a Villarreal csapata sokat változott, mióta a védő 5 évvel ezelőtt távozott tőlük, Ericnek még mindig sok barátja van a spanyoloknál és elárulta, hogy néhányukkal a mai napig tartják a kapcsolatot.
"Igen-igen, sok játékost ismerek a mai napig onnan" - mondta mosollyal az arcán. "Többek között a csatárukat, Gerard Morenót, aki rengeteg gólt szerez. Ismerem a középhátvédet, a jobb szélső védőt, Mario Gaspart, valamint a középpályáról is több játékost."
"A döntőben azonban félretesszük a barátságot május 26-án."
A jövő hét szerdai Európa-liga finálé Gdanskban az első nagy európai döntője lesz a spanyol csapatnak a klub 98 éves története során. Az idáig vezető úton Unai Emery csapata a csoportkörök során legyőzte a Sivassport, a Maccabi Tel-Aviv-ot és a Qarabagot is. Az egyenes kieséses szakaszban pedig továbbjutott a Salzburg, a Dinamo Kijev, a Dinamo Zagreb és az Arsenal csapata ellen is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Villarreal - Manchester United
Európa-liga, döntő
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 38. fordulóOld Trafford
2025-05-25 17:00
Európa-liga döntő
Estadio de San Mamés
2025-05-21 21:00
2025-05-16 21:15
2025-05-11 15:15
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 37 | 85 | 40 | +45 | 83 |
2 | Arsenal | 37 | 67 | 33 | +34 | 71 |
3 | Manchester City | 37 | 70 | 44 | +26 | 68 |
4 | Newcastle | 37 | 68 | 46 | +22 | 66 |
5 | Chelsea | 37 | 63 | 43 | +20 | 66 |
6 | Aston Villa | 37 | 58 | 49 | +9 | 66 |
7 | Nottingham Forest | 37 | 58 | 45 | +13 | 65 |
8 | Brighton & Hove Albion | 37 | 62 | 58 | +4 | 58 |
9 | Brentford | 37 | 65 | 56 | +9 | 55 |
10 | Fulham | 37 | 54 | 52 | +2 | 54 |
11 | Bournemouth | 37 | 56 | 46 | +10 | 53 |
12 | Crystal Palace | 37 | 50 | 50 | 0 | 52 |
13 | Everton | 37 | 41 | 44 | -3 | 45 |
14 | Wolves | 37 | 53 | 68 | -15 | 41 |
15 | West Ham | 37 | 43 | 61 | -18 | 40 |
16 | Manchester United | 37 | 42 | 54 | -12 | 39 |
17 | Tottenham | 37 | 63 | 61 | +2 | 38 |
18 | Leicester City | 37 | 33 | 78 | -45 | 25 |
19 | Ipswich Town | 37 | 35 | 79 | -44 | 22 |
20 | Southampton | 37 | 25 | 84 | -59 | 12 |