Matic: Újabb teszt vár ránk szerdán
Nemanja Matic, a Manchester United középpályása úgy véli, hogy a szerdai visszatérés az Old Traffordra egy újabb fontos lépést jelent a következő Premier League szezonra való felkészülés során.
A szerb játékos egy újabb jó mérkőzést remél a Vörös ÖRdögök számára a Brentford ellen, hiszen a csapat először játszhat hazai pályán közönség előtt, mióta az előző szezon során a legutolsó hazai bajnokin, a Fulham ellen már 10000 fő ott lehetett a lelátókon.
"Szerdán újabb mérkőzés vár ránk és a Brentford ellen meglátjuk majd, hogy jól dolgoztunk-e eddig. A szezon kezdete előtt még lesz néhány barátságos meccsünk és reményeink szerint készen fogunk állni a Leeds elleni első bajnokinkra is."
Az új szezon augusztus 14-én kezdődik és addig még a Brentford elleni találkozót követően lesz egy idegenbeli meccse a Uitednek július 31-én a Preston North End csapata ellen, majd az Everton érkezik az Old Traffordra augusztus 7-én. Ole Gunnar Solskjaer csapatában az eddigi találkozókon keveredett a tapasztalt játékosok tudása a fiatal tehetségekével, az arány azonban folyamatosan változni fog, mivel a felnőtt csapat tagjai folyamatosan térnek vissza szabadságukról Manchesterbe.

Matic elmondta, hogy nagyon örül, hogy a felkészülési időszak során fontos szerepe van a fiatalok terelgetésében és alig várja, hogy láthassa miként birkóznak meg az angol élvonal újoncával, a Brentforddal szerda este.
"A fiatalok most már értik, hogy mire van szükség a felnőtt labdarúgásban" - mondta Matic a QPR elleni vereséget követően, mely találkozón rengeteg fiatal lépett pályára ismét. "Sokaknak talán ez volt az első, vagy a második mérkőzése a csapatban, így természetesen ezeket a meccseket sosem fogják elfelejteni. Azt kell mondanom, hogy nagyon jól teljesítenek és a legjobbakat kívánom nekik a jövőjükkel kapcsolatban."
"Ez egy remek kezdet számukra és majd kiderül az is, hogy a jövőben mit tehetnek még a klubbért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ