Henderson bevetésre kész

A Manchester United kapusa reméli, hogy mielőbb visszatérhet a pályára sérüléséből, amire már a mai, törölt Preston North End elleni találkozón sor is kerülhetett volna.


A 24 éves játékos csípőproblémája miatt lemaradt az Európa-bajnokságról, azonban már újra edzésben van. A United kapuját így az eddigi felkészülési találkozókon javarészt Tom Heaton védte, illetve Lee Grant is lehetőséget kapott.

 

David de Gea is visszatér hamarosan a nyaralásból, Ole Gunnar Solskjaer pedig bízik benne, hogy kapusai megmutathatják mire képesek az Everton elleni barátságos mérkőzésen, amire augusztus 7-én kerül sor az Old Traffordon. A liverpooliak látogatását követően egy héttel később pedig már megkezdődik a Premier League aktuális szezonja a Leeds elleni összecsapással.

 

"Napról napra építem magam és talán a hétvégi, Preston elleni mérkőzésen már játékra kész állapotban leszek" - mondta Henderson, azelőtt, hogy törölték volna a találkozót. "Továbbra is keményen dolgozok és bízom benne, hogy jut majd számomra néhány perc."

 

 

Dean mesélt sérüléséről is, amit még áprilisban szedett össze. Elmondta, hogy hatalmas csalódásként élte meg, hogy így lemaradt a kontinensviadalról, de hozzátette, hogy így legalább volt ideje fizikálisan és szellemileg is felkészülnie a következő idényre.

 

"Nyilvánvalóan megviselt, hogy kikerültem a válogatott keretéből, de az előző szezonban összeszedtem egy sérülést a Burnley ellen és azzal küzdöttem végig" - vallotta be a kapus. "Nagyon rossz volt a bal csípőm és ezt orvosolni kellett. Próbáltam titkolni, mert nagyon szerettem volna játszani az Európa-bajnokságon is. A szezon végéig nem is hagytam ki egyetlen mérkőzést sem és próbáltam megtartani a lendületem."

 

"Viszont ezt rendbe kellett hoznom, úgyhogy a szünet alatt rendbe raktam a fejem, majd visszatérve és a sérülésem is kezeltem, hogy a szezon kezdetére készen álljak."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!