Jadon Sancho debütált
Jadon Sancho debütálhatott a Manchester United csapatában az 5-1-re végződő Leeds United elleni mérkőzésen, minden szempontból nagyszerű napot zárva.
A Borussia Dortmundból érkező nyári igazolás Daniel James-t váltotta 15 perccel a mérkőzés vége előtt, amikor már a Vörös Ördögök négy gól különbséggel vezettek a vendégekkel szemben.
Bruno Fernandes mesterhármast szerzett a Vörös Ördögök színeiben, Mason Greenwood és Fred szintén betaláltak. Luke Ayling szépített ugyan egy hatalmas bombagóllal egyből a szünet végét követően, mielőtt "ámokfutásba" kezdett volna a United csapata a Stretford End nézői előtt.
Habár nem esett több gól miután Sancho a pályára érkezett, ez egy tökéletes alkalom volt a 21 éves játékosnak, hiszen a csapat egy élvezetes délutánt varázsolt a stadionba kilátogató közönség számára.
Az United hűséges szurkolói teltházat csináltak 18 hónapja először az Old Trafford-on, akik a mérkőzés előtt egy újabb, friss arcot láthattak Raphael Varane személyében.

Varane szerződtetését nemsokkal a mérkőzés kezdése előtt jelentették be hivatalosan és a francia játékos parádésan kivonult a pályára a jelenlévő szurkolók legnagyobb örömére.
Még legalább egy hetet kell várnunk arra, hogy a vb győztes játékost United mezben láthassuk, de Jadon számára a mai nap egy olyan nap, amelyre mindig emlékezni fog.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Jadon Sancho
Manchester United
Raphaël Varane
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |