Előrehaladott tárgyalásban a Norwich Williams kölcsönvételéről
A Norwich City együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat a Manchester United védője, Brandon Williams kölcsönben való leigazolásáról.
A Kanárik abban reménykednek, hogy az angol bekk kegyeiért több klubbal folyó harcban végül ők lesznek a befutók, ám az valószínűtlennek tűnik, hogy az ügyletet már ezen a héten nyélbe üssék.
Williams már régóta szerepel a Southampton és a Newcastle radarjain is, de a korábbi átigazolási időszakokban a United nem kívánta kölcsönadni a saját nevelésű játékost.
Egyfajta biztosítékot jelentett az előző idényben a védelem baloldalán Luke Shaw és Alex Telles, illetve a jobboldalon Aaron Wan-Bissaka mögött, amíg Diogo Dalot kölcsönben az AC Milant erősítette.

Dalot azonban a nyár folyamán jó benyomást tett Ole Gunnar Solskjaerra, aki tervez a portugál játékossal, így egy újabb milánói kölcsönjáték már nem jöhet szóba az esetében.
Így kerülhet ezúttal Williams ideiglenesen más klubhoz, annak ellenére, hogy Telles bokasérülése miatt egész augusztust kihagyni kényszerül majd.
Az átigazolási szezonból még két hét van hátra és a Williams megszerzésére legesélyesebb klubnak most a Norwich tűnik, akik egyébként középhátvéddel is szeretnének erősíteni.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló