Wan-Bissaka három közlekedési vétségben is bűnös
A Manchester United védője, Aaron Wan-Bissaka három közúti vétség elkövetésében vallotta bűnösnek magát, többek között biztosítás és jogosítvány nélküli járműhasználat miatt.
A 23 éves jobb szélső védő kénytelen volt bíróság elé állni, de a rövid tárgyalás során nevén és címén kívül csak annyit mondott, bűnös az ellene felhozott vádakban.
A körzeti bíró Bernard Begley beleegyezett, hogy elnapolja az ítélethozatalt a hónap végééig.
Wan-Bissakát korábban gyorshajtásért elítélték, ami a vezetéstől való eltiltásához és jogosítványának bevonásához vezetett, ám az ítéletet egy újabb meghallgatáson hatályon kívül helyezhetik.
Egy 160 ezer fontot érő Lamborghini Urus volánja mögött ült, amikor megállították őt ez év június 23-án, ahol a rendőrség ellenőrizte és kiderült, hogy korábban már eltiltották a vezetéstől.
A bíróság úgy döntött, hogy a legutóbbi bűncselekményekkel kapcsolatos büntetés kiszabása a gyorshajtási tárgyalás eredményétől függ majd és a tárgyalást szeptember 16-ra halasztották Manchesterben, amikor mindkét ügyet átadhatják a Skipton Magistrates Bíróságnak.
Wan-Bissaka a hónap végéig feltétel nélküli óvadékot kapott.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló