Joel Glazer ismét találkozott a szurkolókkal

Joel Glazer újfent megerősítette a szurkolók iránti elkötelezettségét, valamint azt is, hogy folytatják az Old Trafford és a carringtoni edzőközpont fejlesztéseit.


Joel a Manchester United szurkolók fórumának legutóbbi negyedéves találkozóján csatlakozott a megbeszéléshez videólinken keresztül, mivel jelen pillanatban az Egyesült Államokban tartózkodik.

 

A társelnök a szurkolók képviselőinek elmondta, hogy nagy előrelépések történtek a júniusi fórum óta, melyen megfogalmazták terveiket a szurkolókkal folytatott párbeszéd javításának céljából.

 

A pénteki találkozón számos új tag vett részt, akik szintén csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy erősebbé tegyék a tulajdonosok és a szurkolók közötti kapcsolatot. Ezek közé tartoznak az U21-es csapat szurkolóinak képviselői, valamint a nemzetközi és a Női Csapat szurkolói klubjainak képviselői.

 

"Néhány hónappal ezelőtt azt mondtuk, hogy fontos, hogy kibővítsük ezt a fórumot, hogy minél szélesebb körben képviselhessék érdekeiket a szurkolók. A ma megjelentek névsora alapján azt gondolom, hogy jó lépéseket tettünk ennek érdekében" - mondta Joel.

 

A júniusi találkozón Joel terveket mutatott be egy szurkolói tanácsadó testület létrehozásával kapcsolatban, amely egy újabb konzultációs csatornát jelentene a szurkolók részvényrendszere mellett, amellyel a szurkolók nagy arányú tulajdonjogot tudnának szerezni a klubban. Ezekről a kezdeményezésekről Joel pénteken elmondta, hogy a szurkolói tanácsadó testület toborzásával kapcsolatos tervek előrehaladott állapotban vannak és, hogy a szurkolói részvényekkel kapcsolatos tárgyalások is jól haladnak.

 

"Van még tennivaló a meglehetősen összetett folyamatok miatt, amit láthat mindenki aki részt vesz ebben az ügyben, de folyamatosan sikerül megugornunk az akadályokat. Folytatni fogjuk a fejlődést és remélhetőleg a közeljövőben már pontot is tehetünk az ügymenet végére."

 

Joel elmondta azt is, hogy folyik az Old Trafford és a carringtoni edzőközpont fejlesztési munkálatainak előkészítése, de elmondta azt is, hogy ezek nagy projektek és nem egyik napról a másikra fognak megvalósulni.

 

"'Ez egy hosszú folyamat lesz, de mindenki azon dolgozik, hogy mielőbb megvalósuljanak a tervek."

 

 

A csapattal kapcsolatban Joel elmondta, hogy a legfontosabb a pályán elért siker és izgatottan nyilatkozott Cristiano Ronaldo és Tom Heaton visszatérésével kapcsolatban, valamint Sancho és Varane leigazolásáról is.

 

"Nagyon örülünk a nyári érkezőknek. Mindig fejlődünk és tudjuk, hogy van még tennivaló."

 

Beszéde végén Joel elmondta, hogy mennyire érzelmes pillant volt ismét teltházas Old Traffordot látni egy mérkőzésen, miután nagyjából 18 hónapon keresztül üresek voltak a lelátók.

 

"Végre megtelt a teljes stadion. Csak ismételni tudom, azt, amit már sokan elmondtak előttem, hogy mennyire fontosak a szurkolók. Ők a futball éltető elemei, szóval csodálatos volt látni, hogy ismét teltház van az Old Traffordon."

 

 

A jó két órás beszélgetés során szóba került még a digitális jegyek bevezetésének lehetősége, a stadion körüli WiFi hálózat erősítése is. Collette Roche, a Manchester United ügyvezető igazgatója a fórumon kiemelte a fórum és a szurkolói csoportok fontos szerepét abban, hogy egy sor szurkolóbarát intézkedést tudtak már megvalósítani ebben az idényben. Ilyenek például a 16 éven aluli szurkolóknak bevezetett kedvezmények, vagy például az olcsóbb sörárak is.

 

"Ezek a kézzel fogható eredmények bizonyítják a szurkolókkal folytatott párbeszéd előnyeit. Nem vagyunk azonban önelégültek és tudjuk, hogy még rengeteg dolog vár ránk, de jó az út amin elindultunk és elkezdtünk együttműködni. Ez pedig folytatódni fog. 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!