Ole elismerően beszélt a fiatal párosról
Ole Gunnar Solskjaer Donny van de Beek és Jadon Sancho teljesítményét méltatta az Atalanta elleni mérkőzést követően.jadon
A holland középpályás és az angol válogatott támadó a 87. percben lépett pályára az Atalanta elleni Bajnokok Ligája találkozón Bruno Fernandes és Scott McTominay-t váltva, miközben a csapat még az egyenlítő találatért hajtott a bergamói éjszakában.
Nem sokkal a két játékos becserélését követően pedig érkezett a már-már menetrend szerű utolsó pillanatban szerzett gól Cristiano Ronaldotól, melynek köszönhetően 2-2-re módosult az eredmény, ezzel pedig létfontosságú pontot tudott szerezni a csapat.
A lefújást követően Solskjaert arról kérdezték, hogy mi volt az oka van de Beek és Sancho pályára küldésének a mérkőzés hajrájában.
"Úgy gondoltam, hogy a képességeik hatással lehetnek a csapat játékára" - magyarázta a norvég menedzser, mielőtt elkezdte dicsérni játékosait. "Jadon nagyon éles volt és azt szerettük volna a beállításával elérni, hogy széthúzzuk a pályát. Edi beállt előre és Bruno is nagyon jól játszott, de szét akartuk húzni a védelmüket. Így pedig Edinson és Cristiano számára is nagyobb területet tudtunk az utolsó pillanatokban biztosítani."

"Donny is nagyon jól játszott és továbbra is keményen dolgozik" - tette hozzá Ole. "Megvan a képessége, hogy remekül védekezzen és egy gól is majdnem összejött neki. Úgy gondolom, hogy mindketten jól teljesítettek."
Mason Greenwood is csereként állt be, bár ő jóval korábban, a sérült Raphael Varane-t váltotta még az első játékrészben. A francia védő kiválása, valamint az angol támadó beállítása formáció váltást is eredményezett, hiszen így a 3 belső védő rendszerből 4 védősre állt át a United.
"Úgy éreztem, hogy az első félidőben nem igazán sikerült megtörnünk a védelmüket. Nem volt elég jó a játékunk, pontatlanok voltunk és túl sok labdát adtunk el. Masonnek nagyon jó szezonja van, jól tartja a labdát, ügyesen bánik vele. Hátrányban voltunk és reagálnunk kellett a történtekre, de nem volt szabad kinyílnunk sem. Mason pedig határozottan hozta azt a minőséget, amit vártunk tőle."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Donny van de Beek
Jadon Sancho
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |