Nagy meccs vár Bailly-ra
A Manchester United védője, Eric Bailly és Elefántcsonpart nemzeti válogatottja ki-ki meccset fog vívni kedden a világbajnokságra való kijutásért.
A belső védő, aki visszakerült a Vörös Ördögök kezdőjébe az Atalanta és a Manchester City elleni mérkőzések alkalmával, hiányzott hazája csapatából, amikor azok 3-0-ra nyerni tudtak Mozambik legjobbjai ellen.
Bailly továbbra is Patrick Beaumelle edző rendelkezésére álló keretének tagja és a csapat mindent eldöntő mérkőzést fog játszani idegenben Kamerun válogatottja ellen az afrikai szekció D csoportjában.
Bailly-ra nagy szüksége lehet az Elefántoknak, főleg, hogy csapatuk kénytelen elkerülni a vereséget ahhoz, hogy a csoport élén maradhasson, míg Mozambik és Malawi már nincsenek versenyben a továbbjutásért.
Elefántcsontpartnak 13 pontja van, őket követi Kamerun 1 ponttal lemaradva, tehát a továbbjutó kiléte a Yaounde-ban megrendezésre kerülő mérkőzésen fog kiderülni.
Beaumelle fiai 2-1-re nyerték Kamerunnal lejátszott korábbi meccsüket még szeptemberben, azóta tíz mérkőzés óta veretlenek.

Az Ajax támadója, Sebastian Haller lőtte csapata mindkét gólját, így kulcsfigurája lehet ismét a két csapat párharcának, miközben Kamerun első számú góllövője, Eric Maxim Choupo-Moting hiányozni fog az összecsapásról.
Amad sem fog pályára lépni Elefántcsontpart csapatában, mivel a sérüléséből felgyógyult szélső még nincs száz százalékos formában.
A csoportelsőség nem biztosítja a jövő évi katari részvételt, mivel a csoportok győztesei még rájátszásra kényszerülnek, ahol eldől, ki képviselheti majd a kontinenst a világbajnokságon.
A Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Ghána, Mali, Marokkó és Szenegál már megnyerték saját csoportjukat és kvalifikálták magukat a rájátszásra.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Eric Bailly
Manchester United
Válogatottak
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |