Hivatalos: Rangnick az ideiglenes menedzser
A Manchester United örömmel jelenti be, hogy Ralf Rangnick lesz a csapat ideiglenes menedzsere a szezon végéig és csupán csak a vízum és a munkavégzési engedélyek megszerzésének idején múlik, hogy mikortól áll munkába a német mester.
A menedzseri időszakot követően a megállapodás szerint Ralf további két évig tanácsadói szerepkörben a Unitednél marad.
John Murtough elmondta:
"Ralf az egyik legelismertebb edző és újító az európai futballban. Ő volt az első számú jelöltünk az ideiglenes menedzseri pozícióra a közel 4 évtizedes, felbecsülhetetlen értékű vezetői tapasztalata és technikai tudása miatt."
"A klubnál mindenki nagyon várja, hogy vele dolgozhasson a szezon hátralévő részében, majd a további két évben, amely során tanácsadói szerepkörben segíti tovább a csapatot."

Rangnick eképpen nyilatkozott: "Izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Manchester Unitedhez és arra fogok koncentrálni, hogy ez a szezon sikeres legyen a klub számára. A csapat tele van tehetséges játékosokkal és remek az egyensúly a fiatalok és a tapasztalt játékosok arányában is. A következő 6 hónap során minden erőfeszítésem arra irányul majd, hogy segítsem ezeket a játékosokat kibontakozni, hogy megmutathassák a bennük rejlő tehetséget egyénileg és ami a legfontosabb, csapatként."
"Ezen túlmenően pedig alig várom, hogy tanácsadóként is segíthessem a Unitedet a hosszú távú célok elérésében."
Michael Carrick marad a csapat élén, amíg Ralf munkavállalási vízumát véglegesítik, a klub pedig szeretne külön köszönetet mondani a Lokomotív Moszkvának az együttműködésért, melynek eredményeként a német edző a Manchester Unitedhez került.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 22. fordulóOld Trafford
2026-01-17 13:30
FA-kupa 3. forduló
Old Trafford
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
2026-01-04 13:30
2025-12-30 21:15
2025-12-26 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 21 | 40 | 14 | +26 | 49 |
| 2 | Manchester City | 21 | 45 | 19 | +26 | 43 |
| 3 | Aston Villa | 21 | 33 | 24 | +9 | 43 |
| 4 | Liverpool | 21 | 32 | 28 | +4 | 35 |
| 5 | Brentford | 21 | 35 | 28 | +7 | 33 |
| 6 | Newcastle | 21 | 32 | 27 | +5 | 32 |
| 7 | Manchester United | 21 | 36 | 32 | +4 | 32 |
| 8 | Chelsea | 21 | 34 | 24 | +10 | 31 |
| 9 | Fulham | 21 | 30 | 30 | 0 | 31 |
| 10 | Sunderland | 21 | 21 | 22 | -1 | 30 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 21 | 31 | 28 | +3 | 29 |
| 12 | Everton | 21 | 23 | 25 | -2 | 29 |
| 13 | Crystal Palace | 21 | 22 | 23 | -1 | 28 |
| 14 | Tottenham | 21 | 30 | 27 | +3 | 27 |
| 15 | Bournemouth | 21 | 34 | 40 | -6 | 26 |
| 16 | Leeds United | 21 | 29 | 37 | -8 | 22 |
| 17 | Nottingham Forest | 21 | 21 | 34 | -13 | 21 |
| 18 | West Ham | 21 | 22 | 43 | -21 | 14 |
| 19 | Burnley | 21 | 22 | 41 | -19 | 13 |
| 20 | Wolves | 21 | 15 | 41 | -26 | 7 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 22. forduló