Miben változtatna a menedzser?
A Manchester United menedzsere, Ralf Rangnick már az első edzésen tudta, hogy a játékosok képesek lesznek alkalmazkodni az ő stílusához.
A csapat ideiglenes menedzserét lenyűgözték a carringtoni edzőpályán látottak és elmondása szerint keresi a lehető legjobb megoldást arra, hogyan tudná a legjobban kamatoztatni Cristiano Ronaldo és Marcus Rashford sebességét a támadások során.
Ralf elmagyarázta, hogy jelen helyzetben a megfelelő gondolkodásmód és mentalitás a kulcs ahhoz, hogy elégedettek lehessenek. A német mester véleménye szerint ezekkel sokat javulhat a csapat támadójátéka.
"Nem a passzok minőségére kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni, mert már az első edzésen láttam, hogy ezek a játékosok képesek arra, amit ebben várok, képesek élesen és megfelelő minőségben játszani. Ha összehasonlítom őket a német csapatokkal, akkor nyugodtan mondhatom, hogy magas szintet képviselnek. A kérdés inkább az és azzal kell foglalkoznunk, hogy mikor és hol játszák meg előre a labdát."
"Számomra még túl sok a hátrafelé való játék, nekem viszont az a fontos, hogy előre játszunk amikor csak lehetséges. Azt gondolom, hogy ehhez megvannak a megfelelő játékosaink akik kellően gyorsak is, mint például Marcus, vagy Cristiano."
"Ezért kicsit változtatnunk kell a gondolkodásmódunkon és ezért mondom, hogy nem csak a technikai képességek fontosak a labda megjátszása szempontjából, hanem az is, hogy fejben tudjuk, hogy előre kell mennünk. Kicsit ki kell törölni azt, amit megszoktak a játékosok és ez az, amin próbálok változtatni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!