Rangnick: Csak a győzelem az elfogadható eredmény
Ralf Rangnick és csapata első meccsére készül a 2022-es évben, az ellenfél pedig a Wolves lesz, akiket az Old Traffodon fogad a rekordbajnok. A német menedzsernek pedig az a szándéka, hogy folytassák a veretlenségi sorozatot.
A nehéz szezonkezdetet követően a United szépen felépített egy szilárdabb csapatot, amely Michael Carrick irányításával kezdődött 3 veretlen mérkőzéssel, majd folytatódott a német szakember irányítása alatt is.
A mérkőzést megelőzően Rangnick a klubmédiának nyilatkozva elmondta, hogy nagyon fontos, hogy megőrizzék a veretlenségüket, ami immár 8 mérkőzés óta tart.
"A győzelem nem pótolható semmi mással" - mondta a 63 éves szakember a nyilatkozatában, melyben kitért arra is, hogy az ilyen sorozatoknál nagyon sokat számít az, hogy a játékosok érzik a bizalmat."
A következő meccsetek a Wolverhampton ellen lesz, az ő stílusuk viszont teljesen más, mint a Burnley-é. Kevés gólt kapnak, szeretnek kontrázni és ebben nagyon hatékonyak is. Más kihívás ez neked és a csapatnak?
"Igen, ők egy nehéz ellenfél, akik a legtöbb esetben 3 belső védővel játszanak, nagyon egyben van a csapatuk, jól támadnak és nagyon nehéz kijátszani a védelmüket. Arról van szó, hogy meg kell találnunk azokat a helyeket, ahol át tudjuk játszani őket és veszélyes helyzeteket tudunk teremteni. Ehhez a megfelelő döntéseket kell meghoznunk. Emellett figyelnünk kell arra is, hogy ne legyünk nekik kiszolgáltatva egy-egy ellentámadásnál. Ez az egyik legfontosabb a Wolves ellen."
Szeretnétek biztosítani, hogy ne legyenek olyan hibák, mint a Burnley ellen? Fontos lehet a későbbiekre nézve, hogy az ilyen eseteket elkerülje a csapat.
"Igen, számunkra most arról szólnak a meccsek, hogy nyernünk kell. Jön a következő hazai meccs, amin ismét 3 pontot akarunk szerezni. A Burnley ellen sikerült 3 gólt is szereznünk, pedig ők sem szoktak sokat kapni. Miért is ne tudnánk akkor ugyanezt megtenni a Wolves ellen? Amíg nem kapunk gól, vagy maximum csak egyet, emellett pedig 3-at szerzünk, akkor minden rendben lesz."

Eddig veretlenül ülsz a United kispadján menedzserként, fontosnak tartod megőrizni ezt a lendületet?
"Nagyon fontos, mert a megnyert meccsek semmivel sem helyettesíthetők. Ez a legfontosabb, mert ez önbizalmat ad a játékosoknak. Veretlenek vagyunk 8 meccs óta és az a feladat, hogy ezt megőrizzük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |