Rangnick reakciója a Brentford legyőzésére

A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick szerint a Vörös Ördögök nyomatékosabbak voltak és "a megfelelő pozíciókat vették fel a kontrák során" a Brentford ellen remekül sikerült második félidőben.


A két félidő teljesítménye

"Nem mondanám, hogy felfokozott hangulatú megbeszéléseket folytattunk volna [a félidőben], de természetesen változtatnunk kellett néhány dolgon és az első félidő a játék szinte semmilyen aspektusában nem sikerült jól - pontatlanul passzoltunk, nem voltunk elég erősek az 50-50%-os szituációkban és szinte minden második labdát eladtunk. A szünetet követően nyomatékosabbak voltunk, már feljebb letámadtuk őket, a megfelelő pozíciókat vettük fel a kontrák során és eredményesek tudtunk lenni. Ez volt a nagy különbség."

 

A Brentford nagy kihívást jelentett

"Hihetetlenül agresszívan, proaktívan és bátran játszottak, a fizikalitásukra helyezve a hangsúlyt. Tudtuk ezt már a kezdés pillanatában is, mivel természetesen láttuk a többi hazai mérkőzésüket is és nem véletlenül győztek le és tudtak dominálni olyan csapatokat is, mint az Arsenal. Teljesen tisztában voltunk ezzel, de az első félidőben szinte minden szempontból alulmaradtunk velük szemben. A második félidőben több kontratámadást is tudtunk vezetni, azt pedig tudtuk, hogy a hátsó védőhármasuk vissza fog húzódni és egy-az-egy elleni futópárbajra késztethetjük őket. Tudtuk, hogy ezen a területen jobbak tudunk lenni náluk."

 

 

De Gea kulcsfontosságú védései

"Már ezt csinálja az elmúlt néhány hétben. Parádés védéseket mutatott be az első félidőben és meg jell jegyeznem, hogy jelenleg a világ egyik legjobb kapusa."

 

McTominay hatása

"A második félidőben azt kell mondjam, Scott igazi vezér volt. A játéka tekintélyt parancsoló volt, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Szerintem a pálya közepén minden egyes játékra átterjedt az ő pozitív hatása."

 

Gólok három saját neveléstől

"Örülök a fiatal játékosainknak. Ma három fiatal gólszerzőnk volt, de az is ki kell emelnem, hogy Bruno remekül, briliánsan készítette elő nekik a helyzeteket."

 

Elanga estéje

"A Villa Parkban mutatott teljesítményét követően jobban lekövették, de én ettől függetlenül is azt gondolom, hogy nagyon jó volt. Ma azt kell mondjam, hogy a második játékrészben szinte kimagasló produkciót nyújtott, rengeteget mozgott a labdával szemben és megszerezte a nagyon fontos első gólunkat."

 

 

Mit mondott Ronaldo a lecserélése után?

"Az egyetlen reakció, amit kiváltott belőle, hogy azt kérdezte tőlem, 'miért én? miért cserélsz le engem?', mire azt mondtam, 'nézd, a csapat érdekében kellett meghoznom ezt a döntést' és öt nappal ezelőtt pontosan ugyanilyen helyzetben voltunk a Villa Parkban, amikor 15 perccel a lefújás előtt 2-0-ra vezettünk, így természetesen nem akartuk ugyanazt a hibát elkövetni. Úgy döntöttem, hogy Harry Maguire beállításával átállunk öt védős rendszerre, illetve gyors szélsőnek a jobb oldalra pályára küldtem Marcust [Rashford] és szerintem ez volt a helyes döntés. Cristiano nem volt boldog, ő egy gólvágó, aki szeretett volna a pályán maradni, hogy eredményes tudjon lenni, de fontosabb volt számunkra, hogy kompaktak maradjunk, hogy legyen elég frissességünk és megfelelően letudjuk védekezni a pontrúgásokat fejjel. Amikor megszereztük a harmadik gólt, pontosan ezt mondtam el neki. Megértem, hogy szeretnél gólt szerezni, de talán néhány év múlva, amikor már te is edző leszel, ugyanezt a döntést hoznád meg."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!