Telles és Fred kihagyják a Burnley meccset
A Manchester United nélkülözni lesz kénytelen Alex Telles és Fred játékát, amikor kedden a Burnley együtteséhez látogatnak a Premier League-ben.
A brazil duó pozitív koronavírus tesztet produkált, amely értelmében a hatályos jogszabályoknak megfelelően karanténba kell vonulniuk.
Telles már kihagyni kényszerült a pénteki, Middlesbrough elleni FA-kupa mérkőzést is, miután közvetlenül előtte derült ki, hogy tesztje pozitív lett.
Honfitársa, Fred, csereként lépett pályára a Tees-partiak ellen, azóta szintén pozitív lett, amely eredményeként a hétvégi, Southampton elleni meccsen való bevethetősége is kérdéses.

"Igen, van két hiányzó játékosunk" - mondta Ralf a klubmédiának adott exkluzív interjújában.
"Alex Telles már a kupameccset is kihagyta múlt heti pozitív koronavírus tesztje miatt és sajnos ugyanez történt Freddel is. Ezért holnap nem számíthatok majd rájuk és valószínűleg még a Southampton ellen sem."
Rangnick korábban megerősítette, hogy Jesse Lingard és Edinson Cavani visszatért a csapathoz, Raphael Varane pedig egészséges, így mindannyian hadrafoghatóak lesznek a Bordók ellen.
Hosszú idő után Paul Pogba is egészséges, pénteken pedig 82 percet tölthetett a pályán visszatérése alkalmával.
"Az ilyen dolgok előfordulnak és éppen ezért nagyon fontos számunkra, hogy az olyan játékosok, mint Paul Pogba újra harcra készek" - tette hozzá az ideiglenes menedzser Fred hiányzása kapcsán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Burnley - Manchester United
Premier League, 24. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Alex Telles
Fred
Ralf Rangnick
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló