Csapathírek a Brighton meccs előtt
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick már Fred játékára is számíthat a kedd esti, Brighton & Hove Albion elleni hazai bajnoki mérkőzésen.
A Vörös Ördögök holnap, magyar idő szerint este negyed 10-től a döntetlenspecialista Brighton ellen szeretnének visszatérni a győzelem útjára, akik az egész szezont figyelembe véve csak négy mérkőzésen veszítettek a Premier League-ben.
A Southampton ellen elért 1-1-es eredményt követően a manchesteriek vállára nyomás fog nehezedni, hogy a maximálisan megszerezhető pontokat tartsák otthon annak érdekében, hogy a szezon végéhez közeledve biztosítsák helyüket a következő szezonbeli Bajnokok Ligája indulást érő pozíciókban.
A jó hír, hogy Fred ismét edzésbe állt és bevethető állapotban van. A szezon során sokat a pályán lévő középpályás pozitív koronavírus tesztet produkált miután hazatért a brazil válogatottból és karanténba kellett vonulnia.
Mindazonáltal Edinson Cavani nem lesz ott a meccsnapi keretben, miután egy múlt heti edzésen olyan lágyék sérülést szenvedett, amely után orvosi ápolásra is szorult és így kihagyta a Szentek elleni szombati döntetlent is.
Sípcsont problémája miatt Nemanja Matic ezúttal sem lesz játékra alkalmas állapotban.

"Fred újra hadrafogható lesz" - erősítette meg a német szakember hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.
"Emellett tagja lesz a holnapi meccsnapi keretnek is. Edinson továbbra sincs játékra alkalmas állapotban és ugyanez mondható el Nema kapcsán is.
"A többiek jól vannak. Alex [Telles] visszatérhet a meccsnapi keretbe és már a Southampton ellen is ott volt, úgyhogy rá is számíthatok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League 18. forduló elhalasztott mérkőzés, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ralf Rangnick
Fred
Edinson Cavani
Nemanja Matic
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló