Pogba: Egymásért küzdöttünk
Paul Pogba úgy véli, hogy a Manchester United szellemisége jelentette a különbséget, amivel a Vörös Ördögök felülmúlták a rivális Tottenham csapatát 3-2-re az Old Traffordon.
A francia válogatott játékos az MUTV-nek adott interjújában azt mondta: "Kiváló reakció volt a csapattól és kiváló teljesítmény. Ma mindent megcsináltunk és küzdöttünk egymásért."
Hozzátette: "Nagyon jó csapat ellen tudtunk egységesek maradni és így elértük azt az eredményt, amit szerettünk volna."
Cristiano Ronaldo mesterhármasa hozta meg a kívánt eredményt miután a Spurs két alkalommal is egyenlített a találkozón. A portugál klasszis egy lenyűgöző, távoli lövéssel nyitotta meg a gólok sorát, majd szintén neki köszönhetően tudott a csapat a szünetre is előnnyel vonulni.
A vendégek végül Harry Maguire öngólja miatt ismét egyenlíteni tudtak a második játékrészben, de Ronaldo ezt követően is eredményes tudott lenni Alex Telles szögletéből, ez a találat pedig már 3 pontot ért a házigazdáknak.
Pogba dicsérettel illette a 37 éves támadót, aki ezekkel a találatokkal a FIFA ranglistáján minden idők legjobb góllövője lett.

"Nagyon jól ismerjük Cristiano Ronaldot és azt, hogy mire képes. Azt tette, amihez a legjobban ért. Ő egy rekorder és ez nagyon motiválja őt. Ő akar lenne az első számú, a legjobb és ezt a meccseken és az edzéseken is mindig megmutatja."
Bár a franciák világbajnok játékosa kiemelte Ronaldo teljesítményét, az egész csapat munkája kiemelkedő volt a múltheti, csalódást keltő Manchester City elleni vereséget követően.
"Reagálnunk kellett a City elleni vereséget követően" - mondta Pogba. "Mindannyian dühösek voltunk az ott mutatott teljesítményre és meg akartuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Azt hiszem, hogy ma ez sikerült is."
Pogba úgy gondolja, hogy a Spurs elleni győzelem lökést adhat a csapat számára az Atletico Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján is, az Old Traffordon.
"Ez lelkileg jó, nagyon jó. Sokat jelent számunkra, hogy megszereztük ezt a győzelmet a Bajnokok Ligája találkozó előtt, mert az is egy nagyon nehéz meccs lesz. Készen kell állnunk és újra nyernünk kell. A szurkolók ott lesznek és biztos vagyok benne, hogy ugyan úgy fognak nekünk szurkolni, mint mindig. Mi pedig boldoggá akarjuk tenni őket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló