Rangnick véleménye az óra megállításáról
Ralf Rangnick, a Manchester United ideiglenes menedzsere elmondta véleményét az óra megállításával kapcsolatban.
A közelmúltban merült fel annak az ötlete, hogy megpróbálnak 60 perces meccseket rendezni úgy, hogy megállítják az időmérőt, amikor nincs játékban a labda. Ezt a koncepciót más sportágakban már használják jó ideje, a futballban történő bevezetéssel pedig szeretnék maximalizálni a hasznos játékidőt, melyből többek között a cserék és az esetleges sérülések számos percet elvehetnek.
Mivel ez egy új témának számít jelenleg, az MUTV riportere, Mark Sullivan megkérdezte Rangnickot, hogy mi a véleménye erről.
"Ezt alkalmazzák a jégkorongban is, illetve számos más sportban, de, hogy őszinte legyek, nem látom azt, hogy ezt majd a futballban is bevezetik, mert egyes meccsek így nem 98 percig, hanem akár 120 percig is tartanának. Tudom, hogy meg fogják vitatni a lehetőséget, ami nem feltétlen rossz, de nem látom jelenleg helyét a futballban."

"Ami például Angliában jobb, mint a többi ország bajnokságában az az, hogy több időt tesznek rá a játékvezetők hosszabbításnak, mint mondjuk Németországban. Szerintem ez nagyon jó dolog."
A szabályváltozások nem képezik részét a foci mindennapjainak, de nemrég jelentette be például a Premier League, hogy visszatérnek az 5 csere lehetőségéhez a következő szezontól. Ralf mindig is amellett volt, hogy segítsen a futball fejlesztésében, amire remek példa eddigi munkássága.
"Németországban és Európában is sokat beszéltünk a hazaadásról, a les helyzetekről, illetve az 5 csere lehetőségéről is. Ezek közül jó néhányban történt is változás. Néhány évvel ezelőtt említettem, hogy a játékosok mennyire magasak, emiatt pedig lehetne a kapu is szélesebb és magasabb is, hiszen a mai játékosok jóval magasabbak átlagban, mint a 100 évvel ezelőttiek."
"Ehhez persze világ szinten kellene változtatni, rengeteg szabályon kellene módosítani, ezért nem tartom valószínűnek, hogy bekövetkezik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 32. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Liverpool vs Manchester United
Premier League 11. fordulóAnfield Road
2026-11-22 17:30
Premier League 10. forduló
Old Trafford
2026-11-08 17:30
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 10 | 15 | 5 | +10 | 27 |
| 2 | Brighton & Hove Albion | 10 | 26 | 7 | +19 | 22 |
| 3 | Manchester City | 10 | 21 | 13 | +8 | 21 |
| 4 | Liverpool | 10 | 14 | 10 | +4 | 18 |
| 5 | Chelsea | 10 | 19 | 16 | +3 | 16 |
| 6 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 7 | Bournemouth | 10 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 8 | Brentford | 10 | 16 | 11 | +5 | 14 |
| 9 | Leeds United | 10 | 10 | 8 | +2 | 14 |
| 10 | Aston Villa | 10 | 14 | 17 | -3 | 13 |
| 11 | Tottenham | 10 | 10 | 11 | -1 | 12 |
| 12 | Newcastle | 10 | 13 | 16 | -3 | 12 |
| 13 | Hull City | 10 | 11 | 11 | 0 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 10 | 15 | 20 | -5 | 11 |
| 15 | Fulham | 10 | 10 | 12 | -2 | 10 |
| 16 | Nottingham Forest | 10 | 9 | 13 | -4 | 9 |
| 17 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 18 | Manchester United | 10 | 14 | 19 | -5 | 8 |
| 19 | Sunderland | 10 | 8 | 17 | -9 | 8 |
| 20 | Crystal Palace | 10 | 10 | 24 | -14 | 7 |