Hírek Sancho állapotával kapcsolatban
Jadon Sancho akár a Manchester United szezonjának hátralévő részét is kihagyhatja, állítja Ralf Rangnick ideiglenes menedzser.
Sancho hiányzott a Vörös Ördögök csütörtök esti, Chelsea ellen 1-1-re végződött hazai bajnokijáról, csakúgy, mint a sérülésekkel bajlódó Edinson Cavani, Fred, Harry Maguire, Paul Pogba és Luke Shaw. Mellettük különböző okok miatt Aaron Wan-Bissaka és Jesse Lingard sem állhatott rendelkezésre.
A Chelsea elleni mérkőzést követően Ralf Rangnick megtartotta a hétfő esti, Brentford elleni mérkőzésre vonatkozó sajtótájékoztatóját, amely során a német elmondta, az angol válogatott szélső nem lehet majd ott a pályán Frank Thomas legénysége ellen és akár még hosszabb ideig is nélkülözni lehetnek kénytelenek.
"Előfordulhat, hogy mandulagyulladása miatt Jadon Sanchora a szezon hátralévő részében már nem számíthatunk" - mondta a 63 éves szakember.
"Nagy valószínűséggel a Brentford ellen nem lesz hadra fogható."
A Méhek elleni találkozó lesz az utolsó, Old Traffordon rendezendő bajnokija az idei szezonban a manchesterieknek, amely követően délnek veszik az irányt és előbb a Brighton & Hove Albionhoz látogatnak, majd az idényt a Selhurst Parkban, a Crystal Palace vendégeként zárják.

A Sasok elleni vendégjátékra 15 nappal a Sirályok elleni összecsapást követően kerül sor, így Rangnick abban reménykedhet, hogy talán akkor már számolhat Sanchoval.
"Még három hét van hátra a Crystal Palace elleni meccsig. De a következő két mérkőzésen elég valószínűtlen [hogy Sancho játszani fog]."
A német bővebb betekintést is engedett a szélső betegségének súlyosságába és egyben minél hamarabbi felépülést kívánt neki.
"Gyulladás keletkezett a manduláján, emellett pedig magas láz is gyötri, szóval ezért nem számíthattam rá ma este és nagy valószínűséggel ez így lesz a következő két meccsünkön is."
"Remélhetőleg sikerül megfékezni a gyulladást, viszont ha el kell távolítani a manduláját, akkor arra a szezont követően kerülhet majd sor."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Jadon Sancho
Ralf Rangnick
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló