Rangnick: Ez nem a Manchester United bukása

Ralf Rangnick, a Manchester United ideiglenes menedzsere magabiztosan beszélt a klub jövőjéről és kitart amellett, hogy a klub nem bukott el.


A Vörös Ördögök a Brentford elleni találkozóra készülnek, amely mérkőzés az utolsó lesz az Old Traffordon egy kihívásokkal teli szezon lezárásaként, melyet még egy Brighton és egy Crystal Palace elleni idegenbeli találkozó követ majd.

 

Rangnick átmeneti jelleggel vette át a csapat irányítását Ole Gunnar Solskjaer novemberi távozását követően, nemrég pedig megerősítették, hogy a nyártól Erik ten Hag veszi át a menedzseri pozíciót, Ralf pedig tanácsadóként mard a Manchester Unitednél és nagyon optimista a jövőt illetően és a United Review-nak úgy fogalmazott, hogy "Ha tisztán látjuk, hogy mit akarunk, akkor nagy lépéseket tehetünk."

 

"Ez a szezon egyértelműen nagyon nehéz volt mindenki számára a klubnál és bár rövid ideje vagyok itt, látom, hogy mennyire fáj ez mindenkinek" - mondta Rangnick. "Voltak jó pillanatok, de soha nem tudtunk kellő lendületet szerezni ahhoz, hogy növeljük az önbizalmunkat és végül nem tudtuk megmenteni a szezont."

 

"Tisztázni szeretném azonban, hogy ez nem a Manchester United bukása, ez egy botlás az úton és, ha valaki megbotlik, akkor utána gyorsan és tisztán kell gondolkodnia, hogy visszanyerje az egyensúlyát és tovább tudjon haladni."

 

"Klubként ebben a helyzetben vagyunk most és, ha mostantól tisztán látjuk mit akarunk, akkor nagy lépéseket tehetünk a helyes irányba. Ahogy azt már nyilvánosan elmondtam, a lépések, melyeket klubként kell megtennünk meglehetősen egyértelműek. Sok belső megbeszélést folytattunk és tudjuk, hogy minek kell történnie."

 

 

"Okosnak és határozottnak kell lennünk a klubon belüli tevékenységeinkben és a folyamatot már el is indítottuk azzal, hogy egy nagyon izgalmas menedzsert, Erik ten Hagot szerződtettük. Amikor a következő hónapban megérkezik az Ajaxtól, akkor egy fantasztikus klubhoz kerül, amely nagyszerű történelemmel és nagy potenciállal rendelkezik."

 

"Egy személyes megjegyzéssel szeretném befejezni a mondandómat. Mióta decemberben megérkeztem mindig is éreztem a nagy szeretetet a Manchester United szurkolóitól és igazi megtiszteltetés volt ennek a nagyszerű klubnak a menedzserének lenni, még, ha csak ideiglenes minősítésben lehettem az."

 

"Hasonló kiváltság számomra, hogy a jövőben tanácsadói szerepkörben maradhatok és energikusnak és eltökéltnek érzem magam és minden tőlem telhetőt megteszek majd ebben a pozícióban, hogy segítsek helyreállítani a klubot a megérdemelt magas színvonalra. Köszönünk minden támogatást!"


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!