Martial visszatér Manchesterbe
A Sevilla elnöke megerősítette, hogy nem fogják leigazolni Anthony Martialt, aki így visszatér a Manchester Unitedbe a kölcsönben töltött hónapok után.
A francia támadónak jelen helyzetben Erik ten Hagnak kell bizonyítania a nyár folyamán, hogy számíthat rá a jövőben, a sok sérülés miatt pedig elég nehéz dolga lesz a klubnak, ha esetleg az eladása mellett döntenének.
Jose Castro, a Sevilla elnöke elárulta, hogy a klubja nem fogja módosítani állandóra Martial kölcsönszerződését a nyár folyamán. A francia csatár januárban érkezett kölcsönbe a spanyol csapathoz, miután az Old Traffordon nagyon kevés játékidő jutott neki Cristiano Ronaldo és más támadók előnyben részesítése miatt. Martial mindössze 8 Premier League találkozón lépett pályára és egyszer volt eredményes a szezon első felében.
Spanyolországban sem tudott azonban jobban teljesíteni, csupán 10 meccsen szerepelt és ott is csak egy gólt sikerült szereznie. Folyamatosan sérülésekkel bajlódott és a szurkolók szeretetét sem sikerült kivívnia így.
Ezek fényében a francia válogatott játékos nem kap végleges szerződést, mivel a klub vezetősége úgy érzi, hogy így nem éri meg fizetni a heti 240000 fontos heti fizetésének a 40%-át sem.

Castro az alábbiakat mondta: "Anthony Martial visszatér a Manchester Unitedhez. Súlyos pénzeket költöttünk rá, de nem működött. Emellett sérülései is voltak és nem fogjuk őt leigazolni."
Martialnak így most meg kell győznie valamilyen módon a Vörös Ördögök új menedzserét, Erik ten Hagot, hogy képes csúcsformában visszatérni és kiharcolni helyét a csapatban.
A spanyolországi félresikerült kölcsön tovább vitte lefelé a lejtőn a franciát, aki egyébként annak idején a futballtörténelem legdrágább tinédzsere volt. Ha valaki nem emlékezne rá, 19 évesen érkezett a Monaco csapatától 36 millió fontért Manchesterbe.
A most 26 éves támadó legjobb teljesítményét a 2019/20-as szezonban hozta, amikor 23 találatot ért el, emellett korábban FA-kupát és Európa-ligát is nyert.
Összességében nézve azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amire az egyik legjobb példa, hogy a Sevilla nem kívánja őt véglegesen leszerződtetni.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |