Csapathírek a Real Sociedad meccs előtt
Erik ten Hag betekintést engedett terveibe a Manchester United csütörtök esti, Real Sociedad elleni Európa-liga csoportmérkőzését megelőzően.
A Vörös Ördögök hazai pályán fogadják a San Sebastian-i alakulatot az E-csoport nyitófordulójában, ahol céljuk nem lehet más, mint építve négy meccses bajnoki győzelmi sorozatukra, pozitívan kezdjék a második számú európai kupasorozatot.
Van arra esély, hogy Ten Hag rotálni fogja keretét, mivel számos, eddig kevesebb bizonyítási lehetőséget kapó játékosa, bizonyítási lehetőségre vágyik, azonban a La Real, amely a hétvégén a bajnokságban döntetlenezett az Atletico Madrid ellen, valószínűleg kemény erőpróba elé állítja majd őket.
Amikor sajtótájékoztatóján az Anthony Martiallal kapcsolatos legfrissebb hírekről kérdezték, a holland menedzser így válaszolt:
"Igen, ő továbbra sem hadra fogható. Jól halad a rehabilitációja, de még nem áll készen arra, hogy újra edzésbe álljon vagy játszhasson."

A francia csatár azt követően sérült meg, hogy Liverpool elleni győzelem során a kispadról állhatott be csereként és azóta sem volt bevethető, bár arra van némi remény, hogy a válogatott szünet előtt visszatérhet a csapatba.
Ten Hag megerősítette, hogy Cristiano Ronaldo egyértelmű opció számára a támadószekcióban, rámutatva arra, hogy a Brentford ellen már szerepelhetett a kezdőben, de az újságírók bővebben is érteklődtek csütörtöki rotációs terveiről.
"Minden egyes mérkőzést meg kell nyernünk" - jelentette ki.
"És minden sorozatot is, szóval mindent komolyan kell vennünk. Nem csak egy csapatunk, hanem egy keretünk is van, ez egyértelmű. De minden meccsen győznünk kell. Ez az a mentalitás, amelyre a Manchester Unitednek szüksége van."
"Talán nem tudom őket [a játékosokat] minden egyes mérkőzésen boldoggá tenni, de ha jól teljesít, akkor mindenki meg fogja kapni a maga játékidejét, ez egyértelmű. De nekünk mindenkire szükségünk van - rengeteg mérkőzésen kell helytállnunk. Hatalmas feladatok várnak ránk, emellett ott vannak a válogatott meccsek - a világbajnokság - és az angol kupasorozatok is. Illetve a számunkra most kezdődő Európa-liga és természetesen a Premier League is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Európa-liga
Anthony Martial
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |