Ronaldo: Elárultak a Manchester Unitednél

Cristiano Ronaldo úgy érzi, "elárulták" a Manchester Unitednél azáltal, hogy megpróbálják távozásra bírni és elmondása szerint "nem tiszteli" menedzserét, Erik ten Hagot, mivel "tőle sem kap tiszteletet".


A TalkTV számára Piers Morgan által késztített interjút vasárnap este jelentette meg a The Sun, ahol Ronaldo emellett azt is állította, "zéró fejlődés" történt a klubnál, mióta Sir Alex Ferguson 2013 nyarán visszavonult.

 

Amikor arról kérdezték, a United vezetőségéből megpróbálták-e kiebrudalni a klubtól, Ronaldo így válaszolt:

"Igen. Nem csak az edző, hanem két-három másik, klub körüli srác is. Elárulva éreztem magamat."

 

Amikor rákérdezték, hogy a klub felelős vezetői próbálták-e távozásra bírni, a 37 éves játékos eképpen folytatta:

"Őszintén, nem tudom. Nem érdekel. Az embereknek hallaniuk kell az igazságot. Igen, elárulva érzem magamat. Néhány ember nem akarja, hogy itt legyek, nem csak idén, de ez már így volt tavaly is."

 

"Nem tudom, hogy mi folyik itt. Mióta Sir Alex távozott, a klub nem lépett előre. Zéró fejlődést történt."

 

"Például az is egy érdekes pont, egy olyan klub, mint a Manchester United, kirúgja Ole-t (Ole Gunnar Solskjaert), majd a helyére egy sportigazgatót, Ralf Rangnickot ültet, amit senki sem ért. Ez az ember még csak nem is edző! Az, hogy egy olyan nagy klub, mint a Manchester United egy sportigazgatót szerződtet, nem csak engem, hanem az egész világot meglepte."

 

"Semmi sem változott. Nem csak a jacuzzi, de az úszómedence és az edzőterem sem. Még a technológia néhány pontja, a konyha és a séfek sem - akiket egyébként nagyra értékele és imádok! Ők (a klub) megálltak az időben, amely nagyon meglepett engem."

 

"Azt gondoltam, hogy más dolgokat, technológiát, infrastruktúrát látok majd. Sajnos számos olyan dolgot láttam viszont, amit már 21, 22 és 23 éves koromban is. Ez hihetetlen meglepetés volt számomra."

 

Ronaldo nem kímélte Erik ten Hagot sem:

"Nem tisztelem őt, mert nem kapok tőle sem tiszteletet. Ha nem tisztelsz engem, akkor én soha nem foglak tisztelni téged."

 

 

Az ötszörös aranylabdás, aki 2021 augusztusában tért vissza a Unitedhez és az előző szezonban csapat házi gólkirálya volt minden sorozatot figyelembe véve szerzett 24 találatával, arra kérte a klubot, hogy távozhasson a nyár folyamán.

 

"Szerintem a szurkolóknak tudniuk kell az igazságot" - tette hozzá a portugál válogatott játékos.

 

"A legjobbat szeretném a klubnak. Ezért jöttem vissza a Manchester Unitedhez."

 

"De vannak olyan dolgok, amelyek nem segítenek abban, hogy elérjük azt a top szintet, amit a City, a Liverpool vagy most az Arsenal nyújt... egy ilyen dimenziójú klubnak véleményem szerint a top háromban kellene lennie, de sajnos nem így van."

 

"Mint Picasso mondta, rombolnod kell, hogy újjáépíthess (a művésztől származó idézet pontosan így hangzik: "Minden alkotás rombolással kezdődik.") és ha ezt velem kezdik, akkor számomra ez nem jelent problémát."

 

"Imádom a Manchester Unitedet, a szurkolókat, ők mindig az én oldalamon állnak. De ha ők másként akarnak működni ... akkor nagyon, de nagyon sok mindent kell változtatniuk."

 

Ronaldo szintén kritizálta egykori Unitedes csapattársát, Wayne Rooney-t is, miután a korábbi angol támadó azt nyilatkozta, az a veszély fenyeget, hogy "szükségtelen figyelemeltereléssé" válhat az Old Traffordon.

 

"Nem tudom, hogy miért kritizál engem ennyire csúnyán... valószínűleg mert ő befejezte a karrierét, míg én még mindig magas szinten játszom."

 

"Nem fogom azt mondani, hogy én jobban nézek ki, mint ő. Ami egyébként igaz..."

 

Ronaldo, aki nemrég, az Aston Villa ellen 3-1-re elveszített bajnokin csapatkapitányi pozíciót töltött be, azt is elárulta, hogy egykori menedzsere, Sir Alex Ferguson miként győzte meg tavaly nyáron a klubhoz való visszatérésről.

 

 

"A szívemet követtem. Ő [Sir Alex] azt mondta nekem, 'lehetetlen, hogy a Manchester City-hez igazolj', én pedig azt válaszoltam, 'OK, főnök'."

 

Amikor arról kérdezték, Ferguson mit gondol a United jelenlegi helyzetéről, Ronaldo így zárta mondandóját:

"Ő jobban tudja, mint bárki, hogy a klub nem azon az úton jár, amit megérdemelne."

 

"Ő tudja. Mindenki tudja. Az emberek azonban nem látják ezt... és ez azért van, mert nem is akarják látni; vakok."

 

A Sky Sports News értesülései szerint Ten Hag és a Manchester United játékosai hihetetlenül csalódottak a Ronaldo interjú jellege és időzítése miatt.

 

A klub csak akkor értesült az interjúról, amikor Manchesterbe való visszarepülésükre készültek a vasárnap esti, Fulham ellen 2-1-re megnyert bajnokijukról és nem értik, miért mondta azt, amit mondott.

 

Elképesztő módon csalódottak, hogy ennyire tiszteletlen volt a klubbal, a menedzserével és a csapattársaival szemben és a United most valószínűleg minden lehetséges kimenetet vizsgál a játékos kapcsán.

 

Ronaldoval csütörtökön közölték, hogy a Fulham ellen nem lesz a kezdőcsapat tagja, de a meccsnapi keretben ott lett volna. Ő pedig azt közölte a klubbal, hogy beteg.

 

A Unitednél soha senki nem kritizálta Ronaldot, vagy volt tiszteletlen vele - még akkor sem, amikor megtagadta a becserélését a Tottenham ellen.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!