Sabitzer: Mindent beleadok a Unitedért
Marcel Sabitzer kedden a szezon végéig kölcsönbe került a Manchester Unitedhez, az osztrák pedig kész „mindent beleadni” a klubért, miközben még négy fronton küzdünk a trófeákért.
Az RB Leipzig korábbi csapatkapitánya a Bayern Münchentől érkezett, mivel Christian Eriksen bokasérülés miatt április végéig, május elejéig nem bevethető.
Sabitzerrel - csatlakozása után - leülve az első klubmédiás interjúra, rögtön kiderül, mit akar elérni Manchesterben.
"Mindent beleadok ezért a mezért” – mondta Marcel.
"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a legjobbat fogom nyújtani, meglátjuk, hogy sikerül, de azért vagyok itt, hogy trófeákat nyerjek."
Új játékosunk jól ismeri a klubot, 2020-ban már játszott ellenünk az RB Leipzig színeiben. A németek 5-0-ra kikaptak az Old Traffordon egy zárt kapuk mögött lejátszott mérkőzésen, majd a szász klub Lipcsében 3-2-re nyert, kiejtve bennünket a Bajnokok Ligája csoportköréből.
De Sabitzer nagyon boldog, hogy most a másik oldalon áll.
"A Manchester United egy hatalmas klub, fantasztikus szurkolókkal" – folytatta. "Az Old Trafford egy nagy stadion, egyszer játszottam ott – üres volt –, de nagyon szépnek éreztem. Nagyszerű érzés, hogy a mellkasomon a címer, már nagyon izgatott vagyok."

Sabitzer 68 alkalommal lépett pályára nemzeti csapatában és két Európa-bajnokságon képviselte azt. A Bayernnel Bundesliga-győztes Marcel szintén bajnok lett az RB Salzburggal, de mit várhatnak a szurkolók Manchesterben az új fiútól?
Saját szavai szerint Sabitzer "box-to-box játékos és kreatív a támadóharmadban".
Hozzáteszi: "Sokat várhattok tőlem: jó lövések, párharcok. Izgatott vagyok, hogy az Old Trafford gyepére léphetek."
Függetlenül attól, hogy mi történik ittléte alatt, már beírta a nevét a klub történelmébe, a 28 éves játékos ugyanis az első osztrák, aki csatlakozott a Manchester United felnőtt csapatához.
„Ez már történelem” – mondta.
"Korábban beszéltem az ügynökeimmel, én vagyok az első. Büszke vagyok, és mindent megteszek, hogy ne csak első, hanem a jó osztrák játékos is legyek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ