Sabitzer: Sevillában kell megoldanunk a feladatot

A Manchester United középpályása, Marcel Sabitzer szerint a Vörös Ördögöknek ki kell üríteniük a fejüket és előre kell tekinteniük az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágójára, a Sevilla elleni hazai 2-2-es döntetlen után.


A 15-ös számú játékosunk az első 25 percben kétszer is betalált, amikor Erik ten Hag csapata kétgólos előnyre tett szert az Old Traffordon.

 

A vendégek azonban két késői gólt is szereztek, Tyrell Malacia és Harry Maguire a saját hálójába talált, így az első mérkőzés döntetlennel ért véget. Most már gyorsan át kell helyeznünk a fókuszt a vasárnapi, Nottingham Forest elleni összecsapásra, majd az egy hét múlva esedékes sevillai visszavágóra.

 

A meccs embere, Marcel a BT Sporttal osztotta meg gondolatait az Álmok Színházában a lefújás után...

 

"Nehezen találom a megfelelő szavakat, olyan volt, mint egy hullámvasút" - kezdte osztrák középpályásunk.

 

"Játszottunk egy jó első félidőt, voltak lehetőségeink, le kellett volna zárnunk a meccset. A végén döntetlen lett, és ez nem az, amit akartunk. El kell mennünk Sevillába, és ott kell megoldanunk a feladatot."

 

"Ahogy mondtam, úgy gondolom, lezárhattuk volna a mérkőzést. Megvoltak a lehetőségeink, magabiztosak voltunk, mi irányítottuk a játékot."

 

"Sajnos könnyű gólokat ajándékoztunk, nem engedhetünk ilyen gólokat, nagyon csalódottak vagyunk."

 

 

Raphael Varane és Lisandro Martinez is megsérült a 90 perc alatt, míg Ten Hag kénytelen volt levenni Antonyt és Bruno Fernandest is, akik mindketten sárga lapot kaptak a találkozó során.

 

Fernandes sárga lapja eltiltást ér, így ő az Estadio Sanchez Pizjuanban nem léphet pályára.

 

Bár Marcel nem volt hajlandó elismerni, hogy a United "levette a lábát a gázpedálról", úgy véli, hogy egy ilyen nagy téttel bíró mérkőzésen a koncentráció szintjének végig a csúcson kell maradnia.

 

"Egy ilyen összecsapáson a végsőkig koncentrálnod kell és ha egy százalékkal kevesebbet nyújtasz, akkor elveszítheted a meccset."

 

"Azt hiszem, az utolsó néhány perc kicsit furcsa volt, egy emberrel kevesebben, és így kellett hoznunk az eredményt. Ahogy mondtam, két buta gól, nem így terveztük."

 

"Ez nagyon frusztráló. Nem engedhetsz le így, nem koncentrálni a végéig, amikor 2-0-ra vezetsz otthon, akkor meg kell oldanod."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!