Amrabat: Győztes típus vagyok

A Manchester United új középpályása, Sofyan Amrabat szerint hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint Erik ten Hag menedzser.


A marokkói válogatott játékos a Fiorentinától kölcsönbe érkezett, és a 4-es számú mezt kapta meg, így szeretne az Old Traffordon érvényesülni.

 

Miután végzett az Utrecht akadémiáján, és 2014/15-ben négyszer lépett pályára az Eredivisie-ben, végül alapemberré vált, és 50 alkalommal szerepelt ten Hag irányítása alatt, minden sorozatban, miután a holland átvette az Utrecht irányítását.

 

Ez egy olyan bizalom volt, amelyet a tavalyi világbajnoki döntő egyik sztárja soha nem felejtett el.

 

"Nagyon fontos volt, mert nagyon fiatal voltam" - mesélte a klubhoz való csatlakozása után adott első interjújában. "18, 19 éves voltam, és lehetőséget adott, hogy az első csapatban játszhassak az Utrechtnél."

 

"Fantasztikus időszakot éltünk át, egy igazán jó szezont. Sokat tanultam tőle."

 

"Szóval talán ő az egyik legfontosabb ember a karrieremben egyelőre."

 

 

A 27 éves játékos mindenáron meg akarja mutatni, hogy hajlandó küzdeni a Unitedért a Premier League-ben.

 

"Ez fantasztikus, mert úgy gondolom, hogy Erik ten Hag egy olyan edző, aki mindig a határig fogja hajtani a csapatot" - tette hozzá. "Éhes. Győzni akar. Ő egy győztes, és ez tetszik nekem. Azt hiszem, én is hasonló vagyok, én is győztes típus vagyok. Minden nap nyerni akarok, szóval ez egy jó párosítás."

 

Amikor a játékstílusáról kérdeztük, Amrabat azt mondta, inkább hagyja, hogy a lába beszéljen helyette akkor, amikor majd magára húzza a csapat mezét.

 

"Nem szeretek magamról beszélni" - vallotta be. "A pályán akarom megmutatni, de azt megígérhetem, hogy a legjobbamat fogom nyújtani mindenben, minden nap, minden percben, minden másodpercben. Szóval ez az egyetlen dolog, amit most elmondhatok."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!