Élt Wan-Bissaka opcionális szerződés hosszabbításával a United
Aktiválta a Manchester United azt az opcióját, amely értelmében Aaron Wan-Bissaka szerződése 2025 júniusáig meghosszabbodott.
A 26 éves jobb oldali védő szerződése a 2023/24-es idény végén járt volna le, ám a klub rendelkezett egy olyan opcióval, amellyel 12 hónappal meghosszabbíthatták ezt, ezzel pedig most éltek is.
Ez lehetőséget biztosít a klub számára, hogy áttekintse a jelenlegi helyzetet és a jövőben tárgyalásokba kezdjen Wan-Bissakaval egy potenciális új szerződést illetően.
Wan-Bissaka minden sorozatot figyelembe véve 15 alkalommal lépett pályára a Unitedben ebben a szezonban, miután egy térdín sérülés miatt több, mint egy hónapig harcképtelen volt.
Erik ten Hag debütáló idényének első fél évében csak limitált játéklehetőség jutott számára, de 2023. januárjától sikerült beverekednie magát a kezdőcsapatba és összesen 34 meccsen játszott, így tevékeny részese volt a Ligakupa győzelemnek és a Bajnokok Ligája kvalifikáció kivívásának is.

Wan-Bissaka 2019 nyarán, 50 millió fontért érkezett az Old Traffordra a Crystal Palace együttesétől.
Ő már a második olyan játékos, akivel kapcsolatban nemrég a klub élt az egy éves hosszabbítási opciójával, néhány nappal korábban ugyanis Victor Lindelöf esetében is ugyanúgy 2025 nyaráig meghosszabbították a játékos szerződését.
Anthony Martial, Tom Heaton, Jonny Evans és Hannibal Mejbri szerződése is lejár idén nyáron. A dolgok jelenlegi állása szerint a klubnál nem terveznek Martial hosszabbítási opciójának aktiválásával, így a 28 éves játékos ingyen távozhatna.
A Unitednek Mejbri esetében van még opciója újabb egy évvel meghosszabbítani szerződését, Evans és Heaton esetében azonban nincs.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |