Csapathírek a manchesteri derbi előtt
Erik ten Hag szerint a Manchester United a hétközi kupamérkőzéshez képest változatlan összeállítású kerettel számolhat majd a vasárnapi városi rangadón.
A Vörös Ördögök egy szoros, érzelmekkel teli sikert arattak szerdán este az FA-kupa 5. fordulójában a Nottingham Forest vendégeként, köszönhetően Casemiro 89. percben szerzett fejesgóljának és már készülhetnek a Liverpool elleni, Old Traffordon rendezendő negyeddöntőre.
A brazil győztesgóljához egy szabadrúgás formájában assziszttal hozzájáruló Bruno Fernandes és Raphael Varane játéka is kérdéses volt találkozón, de mindketten végig pályán töltötték a 90 percet.
A csapatkapitány időnként különösen érezte a Forest elleni összecsapás brutalitásának hatásait, de Ten Hag elmondása szerint a páros mindkét tagja rendben lesz az Etihad Stadiumban magyar idő szerint vasárnap délután fél 5-től kezdődő derbire.

"Küzdöttek azért, hogy részt tudjanak venni és végig jól voltak a mérkőzés során. Szerintem vasárnap is rendelkezésemre fognak állni" - kezdte Ten Hag újságírói kérdésekre válaszolva.
"A többiek kapcsán nem számítok arra, hogy bárki visszatérhetne a csapatba vasárnapig, szóval ugyanazzal a kerettel dolgozhatunk, mint tettük azt szerdán."
Ennek értelmében Harry Maguire nem lesz megfelelő erőnléti állapotban ahhoz, hogy részt vehessen a városi rivális elleni találkozón, miután a hétközben sem állhatott rendelkezésre.
Túl korai lesz a City-meccs Rasmus Hojlund számára is, aki valamikor márciusban lehet újra bevethető izomsérülését követően.
Tyrell Malacia, Anthony Martial, Lisandro Martinez, Mason Mount, Luke Shaw és Aaron Wan-Bissaka sincsenek játékra alkalmas állapotban.
ManUtdFanatics.hu Közös Meccsnézés: MANCHESTER DERBY
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester City - Manchester United
Premier League, 27. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Bruno Fernandes
Raphaël Varane
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |