Csapathírek a Porto meccs előtt
Erik ten Hag friss hírekkel szolgált csapata kapcsán a csütörtöki, FC Porto elleni idegenbeli Európa-liga mérkőzést megelőzően.
A Vörös Ördögök ma 21 órakor kezdenek majd az Estadio do Dragaoban, Erik ten Hag szerdán este pedig csak a tervezettnél később tudott a média képviselőinek rendelkezésére állni, miután a Vörös Ördögök repülőjárata a köd miatt késbb tudott csak leszállni.
Mason Mount elővigyázatosságból nem vett részt a szerda reggeli manchesteri edzésen és nem is utazott el a csapatba Portugáliába. A csapat 7-esét azt követően kellett lecserélni a hétvégi, Tottenham elleni bajnokin, hogy egy légipárbaj során összefejelt ellenfelével.
"Fejsérülést szenvedett és még egy rúgást is kapott, szóval emiatt a két ok miatt holnap nem fog a rendelkezésünkre állni" - magyarázta Erik portoi sajtótájékoztatóján.

Kobbie Mainoo-nak szintén idő előtt kellett elhagynia a pályát a Spurs ellen, szerdán azonban részt vett az edzésen. El is utazott a társakkal, Harry Maguire-rel karöltve, aki múlt vasárnap egy kisebb probléma miatt nem állhatott menedzsere rendelkezésére.
Tyrell Malacia, Leny Yoro és Luke Shaw továbbra sincsenek hadrafogható állapotban, bár Ten Hag a szerdai sajtótájékoztatóján a két bal oldali védő állapota kapcsán már megosztott információkat.
"A védelmünk bal oldalán javul a helyzet, de jelenleg abban reménykedünk, hogy Luke Shaw a válogatott szünetet követően gyorsan visszatérhet közénk" - tette hozzá.
"Nem tudom, hogy ez már rögtön az első utána lévő meccsen így lesz-e, reméljük, de jelen pillanatban 100 százalékos biztonsággal nem tudom kijelenteni."
"De igen, mostantól két és fél hét áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy addig a pontig elérjünk és odáig dolgozzunk. Röviddel ezt követően már köztünk lehet."
"Tyrell nagyon szépen lépeget előre a füves pályán történő edzések során, de ahhoz még időre van szükséges, hogy teljes értékű edzésmunkát végezhessen a csapat többi tagjának társaságában."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
FC Porto - Manchester United
Európa-liga, Főtábla - 2. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Mason Mount
Luke Shaw
Tyrell Malacia
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |