Simpson: Ne írják le a Unitedet
A Newcastle védõje, Danny Simpson szerint egykori klubja, a Manchester United képes lesz talpra állni, és megvédeni bajnoki címét a Premier Leagueben.
Simpson segítségével a Szarkák szerdán este 3-0-ra elpáholták hazai pályán a Manchester Unitedet, amelynek ezzel kissé távolabb kerültek bajnoki álmai.
Többek között a 25 éves védõ briliáns gólvonalról való mentése is kellett Wayne Rooney lövésénél ahhoz, hogy a címvédõ ne szépítsen 2-1-re, és amely végül Sir Alex Ferguson legénységének sorozatban második vereségét eredményezte.
Azonban az egykoron az Old Traffordon nevelkedõ bekk szerint badarság lenne leírni a Vörös Ördögöket, akik két hibájukkal ismét elõnyt adtak a listavezetõ Citynek.

"Pontokat vesztettek a City mögött állva, úgyhogy valószínûleg most nem túl rózsás a hangulat" - kezdte Simmo.
"Voltak formahanyatlásaik, de biztos vagyok benne, hogy a két egymást követõ vereség után még nagyobb erõvel készülnek a hétvégén a City ellen, hogy valamit visszavegyenek tõlük."
"Sir Alex már nem egyszer volt hasonló szituációban korábban, és biztos vagyok benne, hogy remekül fogja kezelni ezt a helyzetet is."
"Ha leírod a Manchester Unitedet, azzal csak azt szeretnéd sújkolni beléjük, hogy legyen is így, igaz?"
"Õk egy klasszis csapat. A City remekel, de nem írhatod le a Unitedet, és valószínûleg errõl majd tanúbizonyságot is tesznek."
Simpson felfedte, hogy a gólvonalról való mentése majdnem olyan jó érzés volt, mintha gólt szerzett volna a United ellen, ugyanis így szerdán parádésan ünnepelhette 25. születésnapját.
"Amikor az Old Traffordon játszottunk, és ott mentettem a gólvonalról, akkor azután azt mondtam, hogy olyan volt, mintha gólt szereztem volna - na most ez meg olyan, mintha mesterhármast!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Newcastle
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |