Norwich City - Manchester United: Beharangozó

Nehéz találkozó vár a Vörös Ördögökre, hiszen az újoncok közül a jelenlegi legjobban álló otthonába látogatnak.


A Kanárik ebben a szezonban már többször bebizonyították, igen masszív csapatot alkotnak. Hogy a szokásos második év náluk hogyan csapódik majd le, az a jövõ kérdése. Jelenleg azonban elmondható, a nyáron feljutott csapatok közül a legkiegyensúlyozottabb teljesítményre képesek, ráadásul õk állnak a legjobb helyen a három csapat közül. Nem is akárhol, hiszen a 8. pozíció igen elõkelõ és bár szoros a középmezõny - 6 pontra van a 14. hely - a hetedik Liverpool sincs lõtávolon kívül tõlük.

Paul Lambert csapata angol stílusban játszik, szeretik a szélen vezetni támadásaikat és beadásokkal próbálják helyzetbe hozni a csatárokat. Passzolási pontosságukon van még mit javítaniuk, viszonylag átengedik ellenfeleiknek a területeket és labdatartásban sem õk szoktak fölényt kialakítani, mindezt azért, hogy veszélyes kontrákat vezethessenek.

Sir Alex Ferguson csapata továbbjutott az Európa-ligában, ám hazai pályán csúfos vereséget szenvedett az Ajaxtól. Mindenképp javítani kell, ráadául nagyon fontos lenne a 3 pont megszerzése, nehogy a Manchester City növelni tudja elõnyét. Rendkívül nehéz ellenfél a Norwich, így nem várható könnyed mérkõzés a Carrow Roadon.


Akik hiányozhatnak:

Norwich: Naughton(rúgást kapott - talán bevethetõ), Rudd(boka), Ayala(combizom), Howson(térd), Tierney(ágyék)

United: Vidic(térd), Fletcher(betegség), Lindegaard(boka), Valencia(combizom), Cleverley(rúgást kapott - talán bevethetõ), Rooney(torokfájás - talán bevethetõ)


Érdekességek:

A Carrow Roadon lejátszott utolsó 4 párharc során mindig 2-0 volt az eredmény.

Legutóbbi 6 hazai bajnokijából csak egyet vesztett el a Norwich, miközben 3 találkozót megnyert.

A United legutóbbi 13 idegenbeli bajnokijából csupán egyszer kapott ki, miközben 8 alkalommal gyõzni tudott.

Csak a Kanárik értek el a bajnokságban több fejes gólt - szám szerint 14-et - mint a Manchester United (11).

A Vörös Ördögök eddig 12 alkalommal úszták meg kapott gól nélkül a bajnokikat, a Norwich viszont csak kétszer, ennél rosszabb csak a Blackburn, akik még egyetlen összecsapást sem hoztak le úgy, hogy ne találna gólt az ellenfél.

A Norwick több gólt szerzett beívelések után, mint bármely más csapat a Premier League-ben, összesen huszat.

Ryan Giggs 900. mérkõzését játszhatja a Manchester United színeiben, 500. kezdõként lejátszott Premier League mérkõzése is meg lehet.

Ha nyernek a Vörös Ördögök, ez lesz Sir Alex Ferguson 850. gyõzelme United menedzserként.

Jonny Evans 100. mérkõzését játszhatja kezdõként a Manchester United színeiben.


Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 59 találkozón 31 United gyõzelem, 15 Norwich siker, 13 döntetlen, 96-58-as gólarány a United javára.

Premier League mérleg: 9 találkozón 7 United siker, 1 döntetlen, 1 Norwich gyõzelem, 15-6-os gólarány a United javára.


Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

1991-92 Norwich-United 1-3
1992-93 Norwich-United 1-3
1993-94 Norwich-United 0-2
1994-95 Norwich-United 0-2
2004-05 Norwich-United 2-0


Premier League forma az utolsó öt mérkõzés alapján: gy-gyõzelem, d-döntetlen, v-vereség

Norwich: GYdVgyGY

United: GYgyGYdGY


Legjobb góllövõk:

Norwich: Holt 11 gól(9 PL), Morison 9 gól(8 PL), Pilkington 7 gól(7 PL)

United: Rooney 21 gól(17 PL), Hernandez 10 gól(8 PL), Berbatov 9 gól(7 PL), Welbeck 9 gól(6 PL), Nani 8 gól(6 PL)


Két csapat Premier League kanadai táblázata: /régi számítás alapján, ahol a gól 2 pont, gólpassz 1 pont/

Rooney 22 pont (17gól + 5gólpassz) /39 pont/
Nani 14 pont (6gól + 8gólpassz) /20 pont/
Valencia 12 pont (2gól + 10gólpassz) /14 pont/
Holt 12 pont (9gól + 3gólpassz) /21 pont/
Morison 12 pont (8gól + 4gólpassz) /20 pont/
Hernandez 9 pont (8gól + 1gólpassz) /17 pont/
Giggs 9 pont (1gól + 8gólpassz) /10 pont/
Welbeck 9 pont (6gól + 3gólpassz) /15 pont/
Pilkington 8 pont (7gól + 1gólpassz) /15 pont/
Young 8 pont (2gól + 6gólpassz) /10 pont/
Berbatov 7 pont (7gól + 0gólpassz) /14 pont/


A jelenlegi keret legjobb góllövõi az aktuális ellenfél ellen:

Giggs 4 gól
Anderson 1 gól
Welbeck 1 gól


Premier League, 26. forduló
Norwich City(8.) - Manchester United(2.)
Carrow Road, 2012.02.26. 14:30

Játékvezetõ: André Marriner


Lehetséges kezdõcsapatok:

Norwich: Ruddy - Martin, Whitbread, Ward, Drury - Pilkington, Hoolalan, Fox, Surman - Jackson, Holt

United: de Gea - Jones, Evans, Ferdinand, Evra - Nani, Carrick, Scholes, Young - Berbatov, Welbeck


ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

A találkozót a FanaticsTV-n tekinthetitek meg, televízió csak felvételrõl adja (Digisport plus)!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások