Scholes: Minden meccset nyernünk kell

Paul Scholes szerint az, hogy a Manchester United begyüjtse mindhárom bajnoki pontot az összes elõttük álló mérkõzésen, létfontosságú lehet a csapat bajnoki címvédésrõl szövögetett álmait illetõen.


A középpályás ismételten parádézott az idegenben a Norwich City ellen 2-1-re megnyert mérkõzésen, amely során õ szerezte a vezetõgólt, és a MUTV-nek a gyõzelem utáni pillanatokban adott interjúban elmondta, hogy játékostársaival együtt felismerték, a Grant Holt góljával a találkozó lefújása elõtt 7 perccel kialakult döntetlennel járó egy pont semmit sem ér számukra a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

 

Mindent egy lapra tettek fel a Vörös Ördögök az utolsó pillanatokban, amely hihetetlen stílusban fizetõdött ki számukra, csakúgy, mint a múltban oly sokszor, amikor Ryan Giggs közelrõl szerzett gyõztesgólja után az egész csapat egy emberként ünnepelte a nehezen kikapart gyõzelmet és a Manchester Cityhez két pontra való felzárkózást, az õket elkísérõ vendégszurkolók elõtt.

 

"Nem kérdéses, hogy ma nyernünk kellett, és elképzelhetõ lett volna, hogy ez nem sikerül, miután egyenlítettek" - kezdte Scholes.

 

"Megvolt rá az esély, hogy akár egy második bekapott góllal ki is kapjunk, de nekünk nyernünk kellett. Nincs rá mód, hogy az ilyen meccseken csak döntetlent érjünk el, úgyhogy, mint ahogy minden meccsen megtesszük, mindent bedobtunk annak érdekében, hogy gólt szerezzünk, és biztos vagyok benne, hogy ez így lesz a jövõben is. Ez nem mindig sikerül, de ma igen."

 

"Természetesen a három pont helyett egy elég nagy különbség. Azért voltunk itt, hogy elõbbi pontmennyiséggel térjünk haza. Felismertük, hogy minden meccsünket meg kell nyernünk ahhoz, hogy bajnokok legyünk, de erre készen is állunk, és meg is fogjuk tenni. Remélhetõleg sikerülni fog."

 

 

Elvonva a figyelmet a tõle az utóbbi idõben már-már megszokott parádés teljesítményérõl, Scholes boldogan éltette veterán társát, a mérkõzést góljával eldöntõ Ryan Giggset.

 

"Boldog vagyok, hogy visszatértem, és remélhetõleg folytathatom ugyanezt a teljesítményemet, hogy segítsem a csapatot" - tette hozzá.

 

"Ryan lenyûgözõ. Az, hogy ennyi mérkõzésen lépett pályára, egy ilyen top klubnál, hihetetlen eredmény tõle, és még mindig hihetetlen erõs, ahogy azt bizonyította is a mérkõzés folyamán, és szerencsére megszerezte a gyõztesgólt is számunkra. Majdnem olyan volt, mintha ezt tényleg a számára írták volna meg. 900 mérkõzésen játszani parádés teljesítmény, és az, hogy mindezt egyetlen egy klub, a Manchester United színeiben teljesítette, még nagyobbá teszi. Nagyon nagyszerûvé tette ezt a napot maga és a csapat számára is azzal, hogy megszerezte a gyõztesgólt, annak ellenére, hogy egyenlítettek."

 

Scholes egyetért Sir Alexszel abban, hogy a United nem tudott a legmagasabb fokozatba kapcsolni a mérkõzés végéig, azonban a meccset kevés idõ alatt is megtudták menteni, és ez létfontosságú lehet a bajnoki cím szempontjából.

 

"Valószínûleg igaza van."

 

"Szerintem volt néhány ziccerünk az elsõ félidõben, amiket lehetett volna értékesíteni, de nem sikerült. Az ilyen pályákon mindig rád mászik az ellenfél, ha nem tudod megszerezni a második gólt."

 

"Benne volt, hogy nehéz délután elé nézünk, ahogy ez be is bizonyosodott azáltal, hogy gólt is szereztek. Tudtuk, hogy nehéz lesz itt játszani, és egy ilyen kezdés nagyon jól is elsülhet, azonban ilyen vagy olyan okból, de erre nem tudtuk építeni. Kitudtak egyenlíteni, de Ryan megmentett engem."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!