OT kulisszatitkok

Az Old Trafford látnivalói mindig is nagy érdeklõdére tartottak számot, de a túrák során nem mindig van lehetõség a stadion minden egyes szegletét felfedezni.


A ManUtd.com egyhetes sorozatának - melyben rendhagyó módon vendégeskedhetünk az Álmok Színházában - következõ részében a játékos öltözõbe és a sajtó boxba nyerünk betekintést és Stewart Gardnerrel, az MUTV kommentátorával készült interjúból bekukkanthatunk a közvetítések kulisszafalai mögé.

 

Az Old Trafford egyik Mekkája a játékos öltözõ, amelybe ritkán nyerhet betekintést egyszerû halandó. Amikor az 1993-ban épült öltözõt kinõtte a csapat, 2008-ban a stadion dél-keleti részében új, sokkal tágasabb helyre költöztek a Vörös Ördögök, amely inkább nevezhetõ egy modern szentélynek, mint öltözõnek.

 

 

A hárommedencés, 6 zuhanyzós, masszázságyakkal és kondi gépekkel felszerelt öltözõben a legmagasabb technikai eszközök is a játékosok rendelkezésére állnak. Többek között a nagyképernyõs tévétõl az elektronikus taktikai táblán keresztül, DJ Patrice Evra hangtechnikai felszereléséig minden megtalálható itt, ami a játékosok felkészülését és kényelmét szolgálja.

 

 

A Manchester United mérkõzéseit több százmillió ember nézi világszerte. Nem csoda hát, hogy meccsnapokon egy felbolydult méhkashoz hasonlít a sajtó box, ahol nem csak a sajtó munkatársai, de a televíziós és rádiós mûsorszolgáltatók, az elemzõk és a honlap riporterek is jelen vannak.

 

 

Ehhez a részleghez tartozik még a sajtótársalgó, sajtótájékoztató elõadóterem és egy külön lelátó a déli-állványon. Míg az újságírók a laptonon az írott és az online kiadványokon dolgoznak, addig a rádió és televízió munkatársai izgatottan kiabálnak mikrofonjaikba.

 

 

A vezetékes és mobil internet biztosítja, hogy az események egy pillanat alatt eljuthassanak a szerkesztõkön keresztül a rajongókhoz, továbbá a kisképernyõs monitorokon a jelentõs pillanatok lassítva, azonnal visszanézhetõek legyenek.

 

A United legutóbbi Bajnokok Ligája küzdelme a Real Madrid ellen volt az egyik legjobb példája, hogy világszerte milyen hatalmas nézettséggel bír egy-egy rangosabb találkozó. Jose Mourinho azt mondta: "A világ is megáll." Nos, Nagy-Britannia biztosan megállt, mivel az élõ közvetítésre 9.000.000 tévénézõ tartott érdeklõdést. Csak viszonyításképp, az eddigi legnagyobb nézettség mutatója 10.96 millió volt, 2008-ban a moszkvai döntõ alkalmával.

 

Az újságok másnap átlagosan 6 oldalon keresztül foglalkoztak az elõzõ esti játékvezetõi döntéssel, és ha bekapcsoltuk a rádiót, ott is minden állomáson errõl vitáztak. Becslések szerint 425 médiaszakember - 280 újságíró, 40 fotós, 20 fix pozíciójú operatõr, 30 tévékommentár, továbbá gyártók, mérnökök stb. közel 20 országból - dolgozott az Old Traffordon a mérkõzés estéjén. A lelátókon pedig hazájuk rajongóit képviselve jelen voltak többek között Belgiumból, a Cseh Köztársaságból, Magyarországról, és Romániából, férfiak és hölgyek egyaránt. Azt hiszem ezek a tények egyértelmûen bizonyítják, hogy azon az estén az Old Trafford volt a futballvilág epicentruma.

 

 

Az MUTV kommentátorai, Stewart Gardner és a Vörös Ördögök legendája, Paddy Crerand különleges helyrõl közvetítik a mérkõzéseket.

 

 

Stewart, mesélj nekünk a szentélyetekrõl!

Van egy nagy vasajtó a déli-állványnál, csak kóddal lehet kinyitni. Az ajtó mögött egy meredek lépcsõn kell felmenni, és máris ott vagyunk a tetõn, ahol egy másik meredek lépcsõn tudunk lemenni a közvetítõ helyiségbe. Paddy utálja a szûk helyeket, látni kellene milyen gyorsan képes közlekedni ezeken a lépcsõkön!

 

Mi a különbség az Old Trafford közvetítõ fülkéje és a többi stadion hasonló helységei között?

Az Old Traffordon kiváltságos helyzetben vagyunk, innen lehet legjobban belátni az egész pályát. A Goodison Parkban és a Fratton Parkban vannak a legfélelmetesebben megközelíthetõ közvetítõ helységek, ingatag meredek lépcsõket kell megmásznunk, mire felérünk.

 

Hány ember tartózkodik ott egy átlagos meccsen?

Három vagy négy kommentár csoport, a BBC, a Sky, az ESPN és az MUTV.

 

Ez a legjobb hely a stadionokban?

Vizuálisan mindenképp. Nagyon jól át lehet látni az egész pályát, tökéletesen követhetõ a taktika. Itt teljesen más, mint amikor idegen helyen vagyunk, sokkal lentebb kapunk helyet. Innen tökéletesen láthatunk, minden történést. Ez a legremekebb hely.

 

Milyen érzés odafent, ha a United egy döntõ meccsen gólt szerez?

Ha egy nagy meccsen, mondjuk a Liverpool ellen, vagy a City ellen szerzünk gólt, azt bizony meg lehet érezni idefent. Félelmetes, ahogyan szinte beleremeg az egész mindenség. De ezt feledteti a látvány, amikor mindenki megõrül a lelátókon és akkor tényleg értelmet kap a munkánk. Azt a légkört megmutatni a világnak, elmondhatatlan élmény.

 

Ha már errõl beszélünk, melyik a kedvenc United meccsed?

Az Arsenal elleni 8-2. Emlékszem, már azt se tudtam hol járunk. Egyfolytában ellenõriztem magam, hogy hányat is rúgtunk eddig. Ez az egyik olyan eredmény, amelyre csak annyit tudsz mondani: "Wow, ezt nem felejtem el soha!" Ebben a szezonban pedig a Boxing Day-en szerzett 4-3-as gyõzelem a Newcastle ellen. Háromszor kerültünk hátrányba és újból és újból felálltunk és a végén megnyertük a meccset. Ez egy igazán ránk jellemzõ gyõzelem volt! Soha nem adjuk fel!

 

A sajtó és a kommentátor mezõbe létezik egy bizonyos etikett. Könnyû ezt betartani?

Hát... nem éppen. Fõleg, ha Paddy színre lép. Vele nagyon nehéz pártatlannak maradni. Kábé annyira tud elfogulatlan maradni, mint Fredy a Vörös Ördög. Paddy rendkívül szenvedélyes mindennel, ami United. De ennek ellenére mindig helyesen ítéli meg a helyzeteket, ezért is a legnagyszerûbb kommentátor õ. Végül is mi az MUTV kommentátorai vagyunk és szenvedélyesen közvetítjük a meccseinket. Azt hiszem ennek így is kell lennie.

 

Milyen érzés együtt dolgozni Paddy Creranddal?

Nagyon vicces. Például fonetikusan írja le a külföldi játékosok, és a bíró nevét. Ez zseniális. Jó móka vele dolgozni. Úgy tûnik a United rajongók jól ismerik és nagyon kedvelik Paddyt. Az én karrierem arról szól, ha valakivel találkozom, az az elsõ kérdése: "Hol van Paddy? Hogy van Paddy?” Ez minden, ami nekem jut. Én vagyok a srác, aki Paddy Creranddel dolgozik.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!