Harcosait dicséri a menedzser

Sir Alex Ferguson úgy érzi, játékosai felvették a kesztyût a különösen Andy Carroll által keltett fizikális vizsga során.


Az elsõ félidõ vége elõtt a West Hamnél kölcsönben szereplõ liverpooli csatár kilapította David de Geát, amiért a menedzser szerint piros lapot kellett volna kapnia. Azonban Lee Probert játékvezetõ úgy látta az esetet, hogy nem ér sárga lapot sem, amit aztán késõbb megadott a támadónak, amikor ismét a kapussal szemben szabálytalankodott.

Nemanja Vidic egy eltévedt könyököst kapott a Kalapácsosok támadójától, amiért még a találkozó lefújása után is számon kérte a játékvezetõt.

Sir Alex büszke arra, ahogyan játékosai kezelték a kihívást és dicsérõ szavakkal illette fiatal kapusát, aki az utóbbi hetekben a levegõben is egyre jobb.

"Tudjuk, hogy játszanak" - mondta Ferguson. "A legtöbbször levegõben van a labda, ami ellen védekezned kell. Nagyon agresszívek, amit az este során is látni lehetett."

"Nem kétség, az piros lap volt [De Gea elleni szabálytalanság]. Ez nyilvánvaló, de a játékvezetõ másképp látta azt. Olyan játékosokat kerestünk, akik az ilyeneket ki tudják védekezni."

 


"David mindvégig javult és egy fantasztikus kapussá fejlõdik. Az egész annak köszönhetõ, hogy egyre több tapasztalata van az angol foci terén és erõsebbé is vált. Az edzéseken igazán jól teljesít és ezt megmutatta ma este ismét. Ahogy már mondtuk, elsõ osztályú kapussá fejlõdik."

"Vidic az állkapcsa környékén csúnya sérülést szenvedett, de nem tudom, mi történt abban a helyzetben. De az biztos, hogy az arccsontja zúzódást szenvedett."

"Néha olyan volt ez szinte, mint Alamo, de felvettük a kesztyût és ez a lényeg. Soha nem mutattuk a bátorság hiányát sem, úgyhogy igazán jól teljesítettek és elégedett vagyok velük."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!