Giggs egyedülállóan csodálatos
Ryan Giggset az "egyedülállóan csodálatos" jelzõvel illette a Mancheste United menedzsere, Sir Alex Ferguson, aki szerint a walesi Varázsló még 41 éves korában is játszani fog.
A 39 éves játékos hétfõn este nyerte meg 13. Premier League címét, miután a United 3-0 arányban gyõzte le az Aston Villa csapatát az Old Traffordon.
"Õ egy egyedülállóan csodálatos ember" - nyilatkozta Ferguson a veteránról, aki a 22. szezonját tölti vörös mezben.
"Még legalább két évig játszani fog, higyjenek nekem" - tette hozzá az edzõlegenda.
Giggs márciusban írta alá szerzõdésének újabb egy évvel való meghosszabbítását, ami azt jelenti, hogy õ lenne a harmadik olyan mezõnyjátékos a Premier League-ben, aki a 40. születésnapja után is pályára lép Teddy Sheringham (West Ham United) és Gordon Strachan (Coventry) után.

A United 11-ese már 28. pályára lépését tudhatta magáénak hétfõn este, amikor is a Villa ellen 90 percig pályán volt.
Michael Carrick, aki a PFA Év Labdarúgója listán is szerepel, azt nyilatkozta csapattársáról, hogy szenzáció teljesítménynek mondató az, amit Ryan a pályán mutat.
"Én csak beszélek és beszélek, de igazából már semmi újat nem mondhatni róla. Õt már mindenki dicsérte és mindig csak szuperlatívuszokkal lehet õt illetni" - mondta Carrick, aki Giggs csapattársa volt a középpályán az Aston Villa elleni mérkõzésen.
"Egyszerûen hihetetlen az, ahogyan játszik, fõleg ennyi idõ után. Ez nem csak fizikailag nehéz, hanem pszichikailag is csodálni való a benne rejlõ erõ, kitartás és játszani-akarás, ami által õ napról napra edz és egyre jobb akar lenni. Az általa felállított mérce elképesztõ."

"Õ egy igazi legenda. Számára ez egy eldobható jelzõ, amivel már rengetegszer illették õt mindenféle emberek. Azonban õ tényleg a klub legendájává vált és számomra õszinte megtiszteltetés vele együtt pályára lépni, játszani vagy edzésekre járni."
Mindeközben a UEFA elnöke, Michel Platini is elismerõ szavakkal illette Giggs hûségét.
"Ez egy gyönyörû dolog. Szeretem azokat a játékosokat, akik hûségesek a klubjukhoz, nem cserélik sûrûn a mezüket és nem váltanak kéthavonta focicsapatot csakis az üzlet kedvéért" - mondta a volt francia válogatott Platini.
"Õ egy olyan fickó, aki sosem igazolna el a csapatából."
Giggs 23 címet nyert, melyekbe beletartozik 4 FA-kupa gyõzelem, 4 Ligakupa gyõzelem és 2 Bajnokok Ligája elsõség is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ryan Giggs
Michael Carrick
Sir Alex Ferguson
Aston Villa
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 2 | Arsenal | 8 | 13 | 5 | +8 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 8 | 11 | 8 | +3 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |