Scholes jövõre is marad
Sir Alex Ferguson ragaszkodik ahhoz, Paul Scholes még akkor is a Unitednél marad jövõre, ha a középpályás úgy döntene, a szezon végén visszavonul.
A veterán játékos sérülés miatt már egy jó ideje nem lépett pályára és még mindig nem döntötte el, akar-e játszani a 2013/14-es szezonban. Miután tavaly visszavonulása után mégis visszatért és megmutatta, még mindig képes maradandót alkotni a pályán, nem igazán kellene rohannia azzal, hogy szögre akassza cipõjét.
Scholes hétfõn nem volt ott a pályán, amikor csapattársai a bajnoki címet ünnepelhették az Aston Villa elleni gyõzelmük után és errõl is kérdezték a skót menedzsert.
"Várnunk kell és majd meglátjuk, mi lesz Scholesszal" - hangsúlyozta Sir Alex. "Van egy sérülése, ami nagyon bosszantja õt. Õ nem az a fajta, aki lejön a pályára, minden bizonnyal már otthon volt, mire vége lett a találkozónak."
"Nem számít hogyan, de velünk lesz - akár játékosként, akár edzõként, de velünk lesz."

A menedzser úgy gondolja, Scholes tavalyi döntése, hogy nem folytatja edzõi munkáját a tartalékoknál azért is azt mutatja, a középpályás folytatni akarta pályafutását.
"Könnyû lett volna nem mondani semmit és folytatni a tartalékokkal, de úgy döntött, játszani akar és folytatná, ami jó volt számunkra."
"Eljön majd az idõ, amikor be kell fejeznie, vagy idén, vagy jövõre. Még nem döntött errõl, de fontos a klub életében, hogy az olyan játékosokat maga mellett tartsa, akik sokat tettek le az asztalra."
"Scholes, Nicky Butt a tartalékoknál van, míg Darren Fletcher is csatlakozhat majd, ha eljön az idõ, mint ahogyan Ryan Giggs szintén. Brian McClair, Tony Whelan, Paul McGuinness, Marek Szmid - sok korábbi játékosunk tölt be különféle pozíciókat, ami egészséges a klub számára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló