Fletcher és a régi cimborák találkozása
Darren Fletcher újabb nehéz mérkõzésre számít három egykori Vörös Ördöggel szemben, amikor a Manchester United a Sunderland ellen lép pályára az Old Traffordon a Ligakupa elõdöntõjének mai visszavágóján.
A Manchester United egykori védõi, John O'Shea, Wes Brown és Phil Bardsley újra visszatérhetnek az Old Traffordra, ezúttal ellenfélként, az elõdöntõ odavágóján elért 2-1-es elõnyük tudatában, amelyet többek között jól szervezett védekezésükkel érdemeltek ki még a hónap elején.
Fletcher, aki mindhármukkal játszott egy csapatban, hiszi, hogy a trió képes lesz ezúttal is hasonlóan lenyûgözõ produkcióval elõrukkolni. Azonban a skót középpályás magabiztos azt illetõen, hogy a két csapat csatája összesítésben az õ gyõzelmükkel fog végzõdni, az elõzõ igen szoros összecsapásukat követõen, amely során a dolgok több, mint nem az õ javukra történtek.
"Úgy gondolom, hogy az egy olyan mérkõzés volt, amelyet maximálisan a kezünkben tartottunk, amíg az elsõ félidõ legvégén egy peches gólt nem kaptunk" - kezdte Fletcher a United Review-nak.
"1-0-s hátrányba kerültünk és azt hiszem, hogy utána pedig egy jogtalan tizenegyest ítéltek meg ellenünk, amey végül a Sunderland gyõztesgóljának bizonyult, úgyhogy rengeteg dolog történt, amely nem a mi érdekünket szolgálta."
"De hogy igazságos legyek a Sunderlanddel: állandóan fedezni tudták a labdát, és a védelmükben három régi barátunk nagyon nehézzé tette a dolgunkat - Bardo, Sheasy és Wes - jó teljesítményükkel, de tudatában voltunk, hogy képesek erre, ugyanis mindannyian nagyszerû játékosok."
"Hasonlóra lehet számítani a visszavágón is, és mi pontosan ezt is várjuk tõlük, de nekünk hinnünk kell magunkban, és abban, hogy elég jók vagyunk ahhoz, hogy gyõzni tudjunk."
Amikor arról kérdezték, várja-e, hogy újra régi csapattársai ellen léphessen pályára, Darren egyetértett, hozzátéve, hogy a kezdõ sípszó felharsanásától, minden olyan lesz, mintha a múltban soha nem találkoztak volna egymással.

"Igen, természetesen nagyon jól ismerem Sheasy-t és Wes-t, de amint pályára lépünk, ez már nem jelent majd semmit."
"A mérkõzés elõtt majd lesz vidámkodás, de amint elkezdõdik a mérkõzés, már egymás ellenfelei leszünk és minden erõnkkel azon leszünk, hogy legyõzzük õket, és ugyanez igaz rájuk is, mert gyõzni jönnek majd az Old Traffordra."
"Errõl szól ez a dolog. Minden barátságot félre kell tenni 90 percig a mérkõzés utánra, nem számít mi az eredmény - talán néhány óra, vagy egy nap múlva már újra barátok tudtok lenni, de addig nem. Pontosan ugyanez történt az elsõ mérkõzésnél is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |