Átigazolási Center - május 14.
Bár még menedzser nincs, egyre több pletyka lát napvilágot, kiket hozna van Gaal.
Xavi: a United mellett a City és az Arsenal is érdeklõdik a Barca kiválóságáért, azonban úgy tûnik, a Vörös Ördögök lehetnek a befutók. A katalán klub nagytakarítást akar végezni a nyár során, így számos klub az ott történtekre figyel. Így van ezzel a United is, mely a 34 éves középpályásra vetné ki hálóját. Növelheti a United esélyeit az, ha valóban Louis van Gaal lesz a menedzserük, a holland ugyanis dolgozott már együtt Xavival. (Mirror)
Mats Hummels: bár még Louis van Gaal nem a United menedzsere, az Express úgy tudja, a holland elsõ számú célpontja a német védõ. Miután Rio Ferdinand és Nemanja Vidic is távozik a klubtól, a Vörös Örögök szeretnék megerõsíteni védelmüket is és megpróbálnák leigazolni a Dortmund kiválóságát. A Borussia azonban nem szeretné elveszíteni legjobbjait, fõleg azután nem, hogy Robert Lewandowski már biztosan távozik a sárga-feketéktõl. A védõ ára 25 millió euró körül van.
Bruno Martins Indi: van Gaal másik kiszemeltje a védelem megerõsítése a holland válogatott 22 éves játékosa. A legtöbbször bal bekként játszó fiatal képes a védelem közepén is kiválóan teljesíteni és a Feyenoord egyik legjobb játékosává vált, aki fiatal kora ellenére is már 22 alkalommal húzta magára az Oranje mezét. (Mirror)
Karim Benzema: a United érdeklõdik a Real Madrid csatáráért. A 26 éves játékost kész eladni a királyi gárda és a Vörös Ördögök mellett az Arsenal is csábítja a körülbelül 30 millió fontba kerülõ franciát. (Mirror)
Marco Reus: a Dortmund játékosával régóta szóba hozták már a Unitedet, ám Reus kizártnak tartja, hogy eligazolna jelenlegi csapatától: "Bizton állíthatom, hogy a 2014/15-ös szezonban is a Borussia Dortmundnál fogok játszani" - nyilatkozta Reus a Kicker-Sportmagazinnak. A játékos kivásárlási ára 35 millió euró. (Sky Sports)
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló