Pereira több lehetõségben reménykedik
Andreas Pereira folytatja kõkemény edzésmunkáját, hogy felkeltse Louis van Gaal figyelmét, abban a reményben, hogy további bizonyítási lehetõségeket kapjon a Manchester United felnõtt csapatában.
A belgiumi születésû brazil U23-as válogatott, aki elsõ felnõtt gólját a Vörös Ördögök színeiben még szeptemberben, az Ipswich Town ellen szerezte, állandó szereplõje Louis van Gaal meccsnapi kereteinek ebben a szezonban, emellett pedig a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott a Wolfsburg elleni hazai mérkõzésen.
"Szerintem jól haladok, és keményen dolgozom mindennap, ahogy szoktam" - kezdte a MUTV szokásos mérkõzés felvezetõ mûsorának.
"Megpróbálom a lehetõ legjobb teljesítményemet nyújtani és bizonyítani a menedzsernek, és ugyanúgy csinálni mindent, ahogy eddig. Remélhetõleg a következõ néhány mérkõzésen újra lehetõséghez juthatok."
A figyelem középpontjában most a West Brom szombati vendégjátéka, illetve a United egykori sztárjai, Jonny Evans, Darren Fletcher és Anders Lindegaard visszatérése áll. Pereira kemény mérkõzésre számít a birminghamiek ellen, aki legutóbbi két, Old Traffordon tett látogatásukból mindig a maximálisan megszerezhetõ pontmennyiséggel távoztak a Premier League-ben.

"Szerintem õk egy nagyon jó csapatot alkotnak, és szerintem nehéz is lesz ellenük játszani, mert van néhány Unitedes illetõségû játékosuk, tehát ismerik a játékunkat" - tette hozzá.
"Fura érzés lesz Fletch és Jonny ellen játszani, nem pedig velük együtt, de jó lesz újra látni õket."
Pereira abban reménykedik, hogy újra bevetik majd, miután a CSZKA Moszkva elleni kulcsfontosságú Bajnokok Ligája mérkõzést a kispadról nézte végig kedden este. A Wayne Rooney gyõztesgólját követõ érzés "nagy megkönnyebbülésként" írta le, és reményei szerint egyfajta katalizátorként fog hatni újabb pozitív eredmények eléréséhez.
"Talán csak erre a gólra volt szükség, hogy újra minden a rendes kerékvágásba kerüljön."
"Szombaton remélhetõleg sikerül néhány gólt szereznünk. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, és meg kell nyernünk a mérkõzéseinket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |