Ifi BL: Basel 2-1 United
A Manchester United U19-es csapatának az UEFA Ifjúsági Liga csoportkör utolsó mérkőzésén kell kiharcolnia a továbbjutást, miután a Leichathletik Stadionban lejátszott találkozón 2-1-re kikapott a Baseltől.
Tyrell Warren fejes gólja kevésnek bizonyult miután Afimico Pululu és Yves Kaiser találataival már két góllal is vezettek a svájciak, akik Leigh-ben az előző összecsapásuk alkalmával 4-3-ra alulmaradtak.
A házigazdák már az első percben sérülés miatt elvesztették Daniele Vescot, így a találkozó korai szakaszában visszafogottabb volt az iram. Angel Gomes egy cselsorozatot követően késztette védésre Jozef Pukajt, de a helyzetek egyre inkább a túloldalon alakultak ki. A Vesco helyére beálló Atdhe Rashiti lőtt mellé, majd Pululu is veszélyeztetett, ekkor már Alex Fojticeknek is hárítania kellett, Schmid próbálkozása is mellé szállt, végül Usran Bislimi lövése vágódott a kapufára.
Gezim Pepsi szabadrúgásának védéséből indult egy United kontra, aminek a végén Indy Boonen passzából Ethan Hamilton próbálkozott, de nem találta el a kaput. A fordulást követően Noah Okafor beadását követően Ro-Shaun Williamsről került saját kapuja felé a labda, Fojticek azonban meg tudta menteni védőjét az öngóltól, míg Dejan Zunic beadását George Tanner tisztázta.
A játék képe alapján érett már a gól, és egy óra játék után meg is tört a jég: Pululu távoli tekerése kötött ki a felső sarokban. Hat perccel később a gólszerző ellen szabálytalankodott Tanner, a megítélt büntetőt pedig Kaiser magabiztosan értékesítette.
Minden jel arra mutatott, hogy Nicky Butt csapatának ennyi volt a találkozó, azonban a Vörös Ördögök újra nagyszerű elszántságot mutattak. Négy perccel a hazai gólt követően Gomes varázsolt egy szabadrúgást Warrenhez, a védő pedig nem hibázott és szépített. Fojticek egy elképesztő dupla védéssel tartotta meccsben a Unitedet, de a túloldalt előbb Gomes szabadrúgása kerülte el a kaput, míg Boonen megpattanó beadását sikerült Pukajnak hárítania.
Fojticeknek a végén még a nagyon aktív Pululu próbálkozásánál kellett nagyot védenie, azonban a Basel így is nyert, és két pontos előnyre tett szert az A csoport élén az utolsó kör előtt.
UEFA Ifjúsági Liga | Leichtathletik Stadion | Gólszerzők: Pululu 60, Kaiser 66 pen | Warren 70
United: Fojticek; O’Connor, Ercolani (Sang 62), Warren, R. Williams, Tanner (Baars 70); Garner (Burkart 62), Hamilton, Gomes, Boonen; Bohui.
Nem használt cserék Carney, Barrett, Kenyon, Galbraith.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |