Jones mielőbb vissza akart térni szabadságáról

A Manchester United védője a világbajnoki szereplés után tűkön ülve várta, hogy újra a csapattal eddzen. Néhány társához hasonlóan ő is elsődleges céljának tartotta, hogy mielőbb megkezdhesse felkészülését az új szezonra, hogy abból a lehető legtöbbet hozzanak ki együtt.


Így történt, hogy Jones meglepően kevés időt töltött nyaralással és kikapcsolódással, holott az oka meg lett volna arra, hogy elnyújtsa azt, tekintve, hogy mögötte is hosszú klubszezon, egy világbajnoki felkészülés és maga az oroszországi torna állt. Jones ennek ellenére sietve tért vissza a szabadságról az Aon Edzőkomplexumba, az e körüli felhajtást és csodálkozásokat pedig ő maga fogadta értetlenül, hiszen véleménye szerint magától értetődő, hogy alig várta az új idényre való felkészülést.

 

"Minap valaki erről kérdezett, de igazság szerint nem értem, miért csinál ebből ekkora ügyet a sajtó és általánosságban az emberek" - mondta Phil. "Vissza akartam jönni. Így is volt pár hét kimenőm, de a vége felé már készen álltam arra, hogy újra belevessem magam a munkába. Nem volt akkora tett, mint ahogy beállítják se számomra, se azoknak, akik ugyanígy tettek."

 

A United védője már három vb-meccsen is szerepelt eddigi karrierje során

 

'A világbajnoki szereplés egy olyan siker, amire nagyon büszke vagyok'

Jones két ízben ölthette magára a Háromoroszlánosok mezét Oroszországban. Mindkét alkalommal a belgák ellen küldte pályára Gareth Southgate, így klubtársaival, Romelu Lukakuval és Marouane Fellainivel is szembenézhetett a vb-n - előbb a csoportmeccsek, majd a bronzmérkőzés során.

 

Habár a középső védő elismerte, hogy szíve szerint több szerepet is vállalt volna az angolok meneteléséből az elődöntőig, már önmagában arra büszke, hogy a második világbajnokságán válogatták be - a 2014-es brazil vb-n is kerettag volt.

 

"Ez egy újabb élmény volt számomra" - értékelt Jones. "Korábban már szerepeltem egyen, és igaz, hogy nem játszottam annyi percet, mint szerettem volna, de a futball néha ilyen - nagyon kompetitív. Fantasztikus volt ennek az egésznek a részese lenni, és így is elmondhatom, hogy két meccsen is játszhattam, korábban pedig egyen, szóval ezzel már három vb-meccs áll a hátam mögött. Oké, többet szerettem volna játszani, de ha belegondolunk, fiatalon, ha valaki azt mondja az embernek, hogy egyszer világbajnokságon fog játszani és képviselheti a hazáját... Hihetetlen, én így is egy egyéni sikernek fogom fel, amire büszke vagyok."

 

'Van néhány fantasztikus emlékem a Uniteddel'

Jones a felkészülési szezon során egyetlen meccsen lépett pályára, méghozzá az utolsó barátságos mérkőzésen, a Bayern München ellen, a második félidőben beállva csereként. A Leicester City elleni szezonnyitó bajnokin nem szerepelt. A Blackburn Rovers korábbi védője, aki 2011-ben érkezett az Old Traffordra, idén már a nyolcadik szezonját kezdi meg a Uniteddel 26 évesen. Elmondása szerint eddigi ittléte minden egyes percét imádta a klubnál.

 

"Az egész olyan gyorsan elment! Emlékszem az első meccsemre, emlékszem a Premier League megnyerésére és az Európa-liga győzelemre" - nosztalgiázott egy kicsit. "Van pár fantasztikus emlékem, de bárcsak több lenne - bizonyos szezonokban közel álltunk hozzá. De ezzel együtt is nagyon élveztem, még mindig élvezem, imádom a klubot és az embereket itt. Ez egy lenyűgöző klub egy fantasztikus menedzserrel és edzőkkel. Igazán élvezhető az egész."

 

Idén is a bajnoki elsőség a cél, vállalva a óriási versenyfutást

 

'Meglátjuk, hova vezet minket ez a szezon'

Azt követően, hogy az első bajnoki fellépésen sikerült 2-1-gyel két vállra fektetni a Leicestert, vasárnap a Vörös Ördögök ott folytatnák a pontgyűjtést, ahol múlt pénteken abbahagyták. A következő ellenfél a Brighton & Hove Albion lesz az Amex Stadionban.

 

Jonesnak már van egy Premier League aranyérme a második, 2012/13-as szezonból, amikor a Manchester United rekordnak számító 20. elsőségét szerezte meg. Bár elfogadja annak tényét, hogy mindez nehéz kihívást jelent, társaival elszántak, hogy ismét a magasba emeljék az angol bajnoki trófeát.

 

"Igen persze, meg akarjuk nyerni (a Premier League-et, szerk.). Ezt a legnehezebb elhódítani az angol kupák közül. A játékosok minősége, erőnléte, állapota egyre csak javul. Emlékszem rá, amikor 2011-ben ideigazoltam; a Premier League azóta rohamléptekkel változott - a bajnokság irama és a meccsek sebessége, ahogyan játszunk, elképesztően gyors manapság. Igazodnod és alkalmazkodnod kell hozzá, de mégis remek érzés a részese lenni. A top hat nagyon jónak tűnik és rettentő versenyképesek lesznek, úgyhogy idén is nagyon kemény dolgunk lesz - ezt tudjuk -, de azt gondolom, hogy nekünk csak az a feladatunk, hogy egy kicsivel jobban összpontosítsunk saját magunkra és arra, hogyan közelítsünk meg egy-egy meccset, aztán meglátjuk mi sül ki belőle."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Brighton & Hove Albion - Manchester United

Premier League 2. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!